2013. július 5., péntek

Az SZNT is mozgósítja híveit, a nemzetáruló RMDSZ megint kihátrál a magyar ügy mögül

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is mozgósítja híveit arra a demonstrációra, amelyet az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács július 20-ra hirdetett állást foglalni a romániai régióátalakítási tervek ellen, az autonómia mellett.
Az RMDSZ rendszeresen kihátrál a nemzeti ügyek mögül
Az RMDSZ rendszeresen kihátrál a nemzeti ügyek mögül

Az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményben az SZNT ismételten hangsúlyozta: Románia közigazgatási átszervezésekor figyelembe kell venni, hogy "Székelyföld fel nem osztható, és be nem olvasztható". A régió "csakis természetes, történelmileg kialakult határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként" képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie.

"Székelyföld közigazgatási integritása ma az egész romániai magyar társadalom elsődleges célja, feldarabolásának, vagy beolvasztásának megakadályozása minden magyar feladata és kötelessége" - áll az Izsák Balázs elnök által jegyzett SZNT-közleményben.

Az SZNT ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a régióátszervezés ellen szervezett valamennyi megmozdulásnak széles körű támogatottságot kell élveznie "minden erdélyi magyar politikai párt, a magyar önkormányzatok és civil szervezetek bevonásával". A Székelyföld autonómiájáért küzdő szervezet szerint "a politikai haszonszerzés" szándéka - jöjjön az bármelyik párt részéről - a tiltakozási folyamat hitelességét veszélyezteti.

Az SZNT közölte, a települési székely tanácsok mozgósításával csatlakozik a július 20-ra tervezett székelyföldi megmozdulásokhoz, ugyanakkor szorgalmazza az általa már megfogalmazott, a polgári engedetlenség különböző formáit is magába foglaló akciósorozat tervének elfogadását, amely lehetővé teszi a széles körű és egységes fellépést.

Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára szerint az EMNP különutas politikát folytat az autonómia és a regionális átszervezési terv ügyében. A főtitkár az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezetek által szervezett marosfői EU-táborban fejtette ki csütörtökön az álláspontját a július 20-ra meghirdetett tüntetéssel kapcsolatban. Kovács Péter utalt arra, hogy az RMDSZ jó ideje tárgyalásokat folytat az SZNT-vel egy őszi nagyszabású demonstrációról.

"Sajnálatos, hogy az EMNP egy egyszerű kampányeseménnyé degradálja az autonómia és a regionális átszervezés témáját"- mondta Kovács Péter, aki szerint "az EMNP sok kicsi vízipisztollyal megy a háborúba, pedig most a nagyágyúra van szükség, hiszen csak egy több tízezres nagyságú utcai megmozdulás tud megfelelő súlyt adni a követeléseinknek".

Az EMNP és az EMNT szerdán jelentette be, hogy július 20-án helyi idő szerint 20 órától megannyi erdélyi településen szervez tüntetést a romániai régióátalakítási tervek ellen, az autonómia mellett.

1 megjegyzés:

  1. Semmi gond nincs is szükség rájuk.Most derült ki csak a valóság még a Tavares jelentéshez is spionkodtak,tehát a sznyi boy bandáját támogatták a hazugságaikkal.A murok díj nekik is dukál.

    VálaszTörlés