Hétvégi házakat szeretett volna építeni néhány
tót család Dunacsúnyban, akkor derült ki, hogy a Dunacsúny-Rajka részen
"civil védelmi bunkereket" építenek Felvidékünk tolvajai. Csáky Pál
MKP-s politikus sem tudott a tervekről, de azt mondta, amikor kiderült,
hogy már több ezer eurót fizettek ki az előkészítő munkálatokra, be
kellett látnia, hogy "bunker tehát lesz".
A magyar kormány "természetesen" semmiféle
tájékoztatást nem kapott erről (sem) - de majd szépen elmennek az
avatóra, mint az ugyancsak "tájékoztatás" nélkül elrabolt, majd
újratemetett Skultéty esetében, Orbán a következő héten koccint Ficóval a
soha semmit meg nem oldó vegyes bizottságok egyre kifogástalanabb
működésére, Martonyi pedig bejelenti, hogy soha nem voltak még ilyen jók
a kapcsolatok "Szlovákiával", a magyar kormány pedig annyira hálás,
amiért csak állampolgárságuktól fosztják meg a felvidéki magyarokat, az
életüket pedig egyelőre megkímélik, hogy úgy döntött, felkínálja a
Szombathely-Pápa-Tatabánya-Szentendre-Eger-Sátoraljaújhely sávot is az
elnyomott szlovákoknak, őszintén bocsánatot kérve, amiért ezt eddig nem
tették meg, s így a csonka Magyarország továbbra is a nemzetiségek
börtöneként működött tovább egészen a mai napig. (Meg nem erősített
források szerint Balog Zoltán és Hegedűs Zsuzsa hálából
naposcsibe-különkiadással is készül a felvidéki cigányságnak, a
forráselkülönítést kormányrendelet oldja meg, ennek érdekében
valószínűleg bezárnak majd egy-két szegregáló iskolát.)
Az alábbi cikk jelent meg a bunkerépítésről a Kisalföld című lap tegnapi számában:
(Kuruc.info)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése