Romániában egymillió 200 emberrel
duzzasztották fel regiszterekből, nyilvántartásokból a 19 milliót, így a
megszámlált magyarok aránya 6,1 százalékra csökkenhet.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a Kossuth Rádió
Határok nélkül című műsorában elmondta: a regiszterekből kihámozott
közel másfél millió ember nemzetiségéről nincs adat. Probléma akkor
adódhat, ha az utólag regisztráltaknak nemzetiséget „adnak”. Kovács
Péter biztatónak nevezte azonban, hogy az Országos Statisztikai Hivatal
közleményéből kiderül, amikor nemzetiséget számolnak, akkor ezt a másfél
milliót nem kalkulálják bele. Romániában a magyarság 6,5 százalékos
aránya úgy jön ki, hogy a másfél millió ember nemzetiségét nem ismerik,
és nem számolják bele a nemzetiségi arányok megszabásánál. Ellenkező
esetben a magyarok aránya 6,1 százalékra csökkenne.
Gyakorlati probléma léphet fel ott is, ahol a
magyarság aránya csak egy-két tizeddel haladja meg a 20 százalékot, és
ha újraszámolt vagy felduzzasztott adatok alapján állapítják meg a
kisebbség arányát, akkor 20 százalék alá kerülhet, ezzel pedig nagyon
sok jogtól eshetnek el, például helyi szinten elsősorban a
nyelvhasználatra vonatkozó jogoktól, az önkormányzat kétnyelvű
kommunikációjától, a különböző állami szerveknél történő
nyelvhasználattól. Azonban ennek sem kell feltétlenül bekövetkeznie,
mert a tíz évvel ezelőtt hatályba lépett törvény úgy rendelkezik, ha a
törvény megszületésekor valahol 20 százalék fölött volt egy kisebbség
aránya, de idővel ez alá csökken, a jogokat nem veszítik el. Ezért
egyelőre az RMDSZ nem szándékozik fellépni, tájékoztatott a főtitkár.
(Kossuth Rádió)
További részletek: http://kuruc.info/r/26/114755/#ixzz2YdtrSfON
Mint ismeretes mindent megtesznek,de ne feledjük meg is tehetik ,hiszen senki,még a kutya sem törödik már a székelység sorsával.
VálaszTörlésÚgy néz ki ,hogy valóban odajutott a sékely magyarság :-az én hazám az én cipőm:-