2013. június 6., csütörtök

Vorbic romünésté!

992876_556796954359056_1346691350_nAmikor itthon, Marosvásárhelyen vásárolok egy üzletben, vagy szolgáltatást veszek igénybe, esetleg ügyet intézek, mindig magyarul indítok, azaz az anyanyelvemen köszönök. Ha erre románul reagálnak, akkor teszek még egy kísérletet, és megkérdem, beszélnek magyarul? Van olyan, hogy hívják a magyar kollégát. De van olyan, hogy rám szólnak: vorbic romünésté (beszéljen románul!)! Rájuk csodálkozom, és megjegyzem: nagyon szomorú, hogy nem beszélnek magyarul, hisz egy kétnyelvű városban élünk. Erre a válasz általában az, hogy na és? Ez mégiscsak Románia!

Hangulatomtól is függ, hogy mit mondok ilyenkor… Ha kirobbanóan jó a kedvem, akkor megkérdem a kiszolgálót, ügyintézőt, taxisofőrt, hogy hol született? A választól függően folytatom a cseverészést, egykönnyen nem adom alább… Amennyiben Vásárhelyen született, elkerekedik a szemem, és kijelentem, hogy bizonyára bezárták a kedves szülei egy szobába, netán bura alatt nevelték, és nem volt se iskolatársa, se szomszédja, se barátja magyar, mert csak ez lehet a magyarázata, hogy nem beszéli a nyelvünket. Ha nem itt született, akkor kijelentem, hogy, no, Isten hozta szép kis városunkban, szeretettel ajánlom neki a magyar nyelv megtanulásának lehetőségét, ha már olyan helyen dolgozik, ahova bizony-bizony e nemzet képviselői is megfordulnak. A legmeghökkentőbb élményem az volt, mikor egy huszonéves kisasszony azt mondta, hogy: nu stiu csé limbö vorbic (nem tudom MILYEN nyelvet beszél). A legelszomorítóbb pedig az,( igaz nem Vásárhelyen történt),  amikor Korondon megálltunk az ismerősömmel, kicsit körülnézni. Minden árus szívélyesen invitált be a holmijai közé… románul.

Száz szónak is egy a vége: merjünk megszólalni magyarul! És merjük figyelmeztetni a szolgáltatókat, hogy egy kétnyelvű városban illene beszélniük a magyart is! Tegyünk megjegyzést, írjunk, ha kell a panaszkönyvbe. Jómagam minden alkalmat megragadok, hogy ezt megtegyem. Azt is megjegyzem mindig, ha egy étteremben az étel – vagy itallapon nincs feltüntetve a menü, csak románul, esetleg angolul. Sajnálom, de ki kell mondanom: hátrányosan megkülönböztetve érzem magam emiatt a szülővárosomban, igen-igen gyakran. Nem, kedves olvasó, nem lázadni, botrányt kavarni akarok. Mindössze kérem, hogy vegyék figyelembe a jogaimat. És tegyenek meg mindent, hogy itthon érezze magát minden magyar lakos is ebben a gyönyörű városban!
Végül, de nem utolsó sorban, álljon itt egy marosvásárhelyi származású hölgy egészen friss tapasztalata, melyet egy Facebook csoportban osztott meg velünk:

“Transilvania szálló épülete.
A szállodát az Ugron család építette. 1863-ban az épületben posta, majd földszintjén kávéház és étterem, illetve szállóda működött. 1915. július 27-én Ady Endre és felesége Boncza Berta , Bölöni György és
felesége Márkus Ottilia itt szálltak meg. 1898-ban színházi előadások tartására alkalmas nagy előadótermet alakítottak ki, ahol bálokat is rendeztek. Az Appolóból kiszorult Thália Egyesület itt tartotta színi előadásait. Az első vásárhelyi mozgókép-bemutatót 1897-ben, majd a ’30-as évektől az “Edison” mozgófilm-vetítéseit itt tartották.

Erről az épületről nem esett szó. Na most elmondom, hogy ilyen előzmények mellett ma a recepción a kis csaj meg se nyikkant magyarul, a főnök azt mondta, hogy rosszul tudom nem Európában vagyunk hanem Ardealban, nem köteles egy recepciós angolon kívül más nyelven is tudni.”

Ehhez nem sok hozzáfűzni való van… Talán még egy biztatás: ne hagyjuk! Tegyünk azért, hogy magyarul szólhassunk, és magyarul válaszoljanak nekünk!

Lakó Péterfi Tünde 
http://vanegypercem.com

1 megjegyzés:

  1. Mondta a kis öreg ,nem beszélek,de az igaz ,hogy nem is szeretem.

    VálaszTörlés