Nem vagyok szabadelvű, és úgy vélem, vaskalapos
sem vagyok. Emberi lehetőségeim szerint próbálom megélni magyar
jelenemet és megismerni, elfogadni magyar múltamat. Hinni a nemzetben és
megpróbálni a politika tájfunjai mentén, egy globalizátoroktól uralt
világban is érteni és érezni a magyar nemzet megmaradt, feltámasztható
értékeit. Nincs ez másként akkor sem, ha elgondolkodom a hírhedt
trianoni paktumról, hiszen a soha ki nem heverhető országcsonkolás után a
magyarság dacos bicebócaként kilencvenhárom esztendeje próbálja
rehabilitálni lelkét és szellemiségét.
Megtanulunk csonkán járni, mankónkat sem
szégyellni, és megtanultuk emelt fővel kibírni a kapott pofonokat,
szembeköpéseket, bízva abban, hogy egyszer megerősödünk, s vissza tudunk
ütni. De a kapott pofonok és szembeköpések, én úgy hiszem, mégsem
fájnak annyira, ha idegen tolvajoktól kapjuk, mint akkor, ha saját
nemzettársainktól. Azonban amikor az arculcsapás pont onnan jön, ahonnan
védelmet ígérnek az elcsatolt részek magyarjainak, az kétszer olyan
rossz, mint mikor egy bitorló vágja képen a magyart. Mondom ezeket
amiatt, mert voltam olyan meggondolatlan, hogy ismerőseim unszolására
meghallgattam azt a gúnydalt, amit a Magyar Összetartozás Napjára (ezt a
műnevet kapta ugyanis a trianoni évforduló a magyarországi
keresztapáktól) komponáltattak. Az Összetartozás dala első hallásra csak
egy bóvli, bárgyú kis „limonádé nótának” tűnik, azonban figyelembe
véve, hogy ezzel a csúfsággal a magyar nemzet gyásznapját akarják
megénekelni, úgy vélem, azok, akik ezt a nótázást megrendelték, és le
akarják nyomni a magyarok torkán, nincsenek tisztában azzal, mi is
történt 1920. június 4-én a magyar nemzettel! Vagy nagyon is tisztában
vannak vele, s eleve gúny tárgyává teszik nemzetünk tragédiáját! Sátáni
fintor az, ahogy ezt a hakni nótát belemosnák a magyarság gyásznapjába. A
képzavaroktól hemzsegő, giccses szöveg, a tingli-tangli előadásmód
ugyanis inkább illik egy kereskedelmi csatorna diszkó-műsorába, mint
június negyedikei emlékezésekbe.
Nos, kedves magyar politikusok, akik ezzel a
dallal akartok emlékeztetni engem Trianonra június negyedikén, azt
hiszem, mellényúltatok, de nagyon! Ugyanis akik úgy vélik, június
negyedikére ilyen hangnemben kell emlékezni, azokkal én mint erdélyi
magyar, nem kívánok összetartozni. Nem fogok persze gyászmagyarként
sebeimet szaggatva átkokat üvölteni a Kárpát-medence egére, de kikérem
magamnak, hogy ilyen barackfás giccsekkel gyalázzák meg hazámat,
nemzetemet, nagyszüleimet és szüleim fájdalmát, melyet megörököltem, és
mely arra kell sarkalljon engem és minden nemzettársamat, hogy emberi
tartással próbáljak egy olyan magyar jövőt találni, ahol senki nem űz
gúnyt belőlünk. Beleértve a hatalom uborka… azaz bocsánat, barackfájára
felkapaszkodott dilettáns vezetőket is.
Szőke Mária - Reggeli Újság
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése