Saját települését is elárasztaná – visszautasította a segítséget a polgármester

Sajtos Sándor Imre. Jól jegyezzük meg ezt a nevet és ezt az arcot. Ő Tahitótfalu polgármestere, azé a településé, amelynek lakosai napok óta heroikus küzdelmet vívnak a hömpölygő Duna vize ellen. Homokzsákot töltenek, gátat emelnek, próbálják menteni, ami még menthető egy élet munkájából. Sok életéből…
Tahitótfalu nagy bajban van: szombaton a víz egy gátat már áttört, házakat, pajtákat, pincéket árasztott el, eddig 35 embernek kellett elhagynia otthonát. De a nagy bajban nem maradt egyedül: érkeztek katasztrófavédők, honvédek, önkéntes tűzoltók Kárpátaljáról és az Egyesült Államokból (utóbbiért hála a Baptista Szeretetszolgálatnak), számos civil Duna-kanyaron innen és túl. És szombat délután egy 140 fős önkéntes csoport, akiket a Jobbik budapesti tagjaiból verbuvált.
Utóbbi társaság azonban épp csak lapátot ragadott volna, amikor a polgármester közölte velük, hogy őket senki sem hívta, nincs szükség rájuk. Először csak hitetlenkedve néztek, hiszen munka lett volna bőven, majd szépen sorban elsomfordáltak.

140 ember, akik nem csak pár jól beállított fotóért látogattak ki, amit aztán Facebookon lehet posztolni a haveroknak, hanem mert segíteni akartak. Azaz segítettek is, többségük napok óta kint van a gáton, mindenhol örömmel fogadták és megbecsülték őket. Mert még a legkreténebb, baltaarcú téeszelnök-ivadék faluvezetőnek sem jutna eszébe elküldeni dolgos kezeket, még ha azok börtöntöltelékek vagy haszonleső sztárpolitikusok is.

De a mi polgármesterünket, Sajtos Sándor Imrét nem ilyen fából faragták. Ő valószínűleg előre számolt, és eldöntötte, nem szeretne ebből a PÁRT-ban kellemetlenséget, kínos kérdéseket. Hogy emiatt esetleg elsodor egy-két utcát a víz? Az legyen a paraszt dolga, aki túl közel építkezik a folyóhoz!

Évek óta látjuk, és megszoktuk már, ahogy a kereskedelmi média jobbikosokat, gárdistákat és polgárőröket csattogó bakancsokban masírozó félőrült neonáciknak titulál, és már meg sem lepődünk azon, hogy rendre elfelejtenek beszámolni azokról az eseményekről, amikor bebizonyítják, miért is hordanak bakancsot. Amikor„mezőgazdasági tolvajokat” csípnek fülön a mezőn, vagy épp kint vannak a csúszós gátoldalakon, mint most. Mert ezzel ugye nem lehet riogatni, tehát el kell hallgatni. De idáig még egy választott elöljáró sem süllyedt olyan mélyre, hogy saját Jobbik-fóbiája miatt a kinyújtott segítő kezet lökje el – nem saját magától – a választóitól.

Vajon milyen beteg lelkű ember kockáztatja saját települését és a benne élő emberek életét? Milyen sátáni erők munkálkodhatnak benne? Kiknek akar megfelelni, ki iránt érez felelősséget, lojalitást és lelkiismeretet? Egyáltalán: hogyan létezhet ilyen ember?
Sokszor felemlegetjük, hogy a politikusok – és itt általában a kormánytisztviselőkre, országgyűlési képviselőkre gondolunk – mennyire elszakadtak az emberek megélt világától. De vajon milyen bizonyítványt állít ki rólunk az, ha egy ötezer fős kisváros első embere ilyen hiperűrtávolságra katapultált saját környezetétől? És ki ezért a felelős?
Mert könnyű szidni a politikusokat, de lassan fel kéne nekünk is tenni a kérdést, hogy kiknek és miért szavazunk bizalmat! És a „nincs jobb” nem mentség. Mert ha nincs jobb, akkor nekünk kell annak a jobbnak lenni.
Az ár egy idő múlva elvonul, még pár napig itt hagyja a mocskát, de Sajtos Sándor Imre marad. És az ő mocskát semmilyen víz, semmilyen oldószer nem tudja elmosni. Csak mi, magunk.

http://jobbegyenes.blog.hu