Lemarja-e az idő a gyomokat?

Otromba, bárdolatlan kijelentés volt Ilie Nastase részéről. Nem kívánom megismételni, mert túlságosan megalázó és fájó. Olyan otromba, mint általában az egész hazai politika, gazdasági és társadalmi helyzet. Szándékosan nem írom balkáni, nem akarom megsérteni Európa civilizációjának bölcsőjét. A magyarság felhá- borodása jogos előjáróink tiltakozása szükséges de ebben a pil- lanatban nem vagyok meggyőződve arról, hogy eredményes is lesz. Mert bárki bár mikor meggyalázhatja a magyarság önérze- tét, aki négyszáz lejt elkülöníthet erre a célra.

A magyarellenes gyűlölet sokkal mélyebben gyökerezik, évszázadok múltjában mintsem, ilyen piti büntetésekkel meg lehessen változtatni. Mentalitáscsere szükségeltetik. Mindaddig, amíg Romániában az a jó és tiszteletre méltó hazafi, aki minél kíméletlenebbül támadja a magyar közösséget. Azokból válnak sikeres politikusok, akik a nacionalizmust a sovinizmusig fokozzák, függetlenül rátermettségüktől. Amíg nem számolják fel a gyűlöletkeltő forrásokat, amelyek egészen magas szinten buzognak és sajnos olyan helyeken is ahol a szeretet volna a prioritás, addig sohasem lesz román-magyar megbékélés!

Az a szerény véleményem, hogy minden ellenünk intézett támadásból messzemenő következtetéseket lehet levonni. Nem akarok újabb indulatokat gerjeszteni de, vannak olyan jelenségek, még ha számunkra kellemetlenek is, amelyekkel bátran szembe kel nézni:
– Részben saját magunkat okolhatjuk Székelyföld lassú sorvadásáért, nemzetünk megsemmisülését mutató előrejelzésekért. Sorolom:
– Ha alkalom van, rá azonnal elhagyjuk szülőföldünket. (Aki hátul marad az ajtót, csukja be! Köd előttem, köd utánam! Nekem csak egy életem van, és azt élni akarom!) Elszomorító érdekmenekülésnek nevezném ezt a jelenséget nem létkérdésnek
– A vegyes házasságot kötök.(A szerelemben nincs nemzetiség de, a gyerekek születése után már igen és ez vita tárgya lesz.)
– Leéljük az életünket anélkül, hogy gyereket vállalnánk. Félünk a bizonytalan gazdasági kilátásoktól. Valójában nem akarjuk lekötni magunkat, mert gondtalanul szép az élet, és minden nehézségért a társadalmat hibáztatjuk. Eszünkbe sem jut, hogy nagyapáinknak két tehénkéje volt, három vagy négy zsebkendőnyi földecskéje és nyolc gyermeket felnevelt. Arra sem szeretünk gondolni, hogy kapáink és kaszáink a szegen rozsdásodnak. Nem voltak akkora igények, mint most, magyarázkodunk de, titkon érezzük, érveink nem elég meggyőzőek.
– Elherdáljuk értékeinket!
– Eladjuk őseink „földjét, házát, mezejét és mindenféle jószágát" de, még ha kell saját lelkünket is egy halom papírért. Színmagyar vidékeken gyakran látni hirdetőtáblákat idegen nyelven megírva, hogy eladó.

Mondjátok meg atyám fiai, hol van a lelkünk? Avagy csakugyan „eladtuk már azt is a pénzen"? Hiába szajkózzuk, hogy a mi birtokunk és annak adjuk, aki a legtöbbet ígér, mert nem a mienk csupán, a székely közösségé és őseink lelke lebeg fölötte! A mi vérünket nem ontották érte, de az övéké vastagon megöntözött minden göröngyöt minden követ és minden homokszemcsét, azért hogy mi most ne legyünk hontalanok.

Hatalmas felelősség nehezedik ránk, mert egy büszke nemzet sorsát tesszük kétségessé azzal, ha kiszakítunk egy darabkát belőle. Mert az a föld soha többé nem lesz magyar, mint ahogy mi sem ha elveszítjük azt! Mire helyezzük rá az autonómiát, ha már eladtuk alóla a földet? Olyan ez mintha a halak eladnák az patakból a vizet, mondta nemrégiben találóan egy katolikus pap prédikációjában. Székely föld nélkül nincs székelyhon, és aki nemzetének ilyenformán okozza vesztét arról bátran, kijelenthetjük, hogy „sehonnani bitang ember”! Mert így nevezné Petőfi Sándor is ha élne, de jó hogy nem érte meg ezt a siralmas állapotot mert bánatában halna meg a nagy költőnk!
– „Van hely ott elég!”- mondja Nastase úr, és igaza van. Az egész világ tudja, miszerint Székelyföld gyéren lakott terület. Azt is mindenki tudja, hogy a föld azé, aki belakja. Nem állíthatod meg a behatolót csak akkor, ha te saját magad betöltöd az űrt! Olvassuk csak figyelmesen Wass Albertet:


Üzenek a földnek: csak teremjen,
Ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret,
A világ fölött őrködik a Rend
S nem vész magja a nemes gabonának,
De híre sem lesz egykor a csalánnak,
Az idő lemarja a gyomokat.
A víz halad, a kő marad,
A kő marad.
Hová és meddig menekül a székely és ki elől? Ehhez a néphez méltatlan e gyáva cselekedet! A világból nem bírsz kiszaladni. Utánad, megy a csalán és a gyom és megfullaszt, ha folyton menekülsz. Mert gyökértelen az bárhol kivirul, melléd telepszik és elszívja a föld zsírját. Így vész magja a „nemes gabonának” és ezt te magad okozod! Nem háború, vagy járványos betegség, esetleg haláltáborok, inkább a te kényelmed, gyávaságod és pénzimádatod. Ha ezt tették volna eleid, ma egyáltalán léteznél-e te vagy földed, mit eladj nemzeted kártevőinek?

Ezért hát jogosan vonjuk felelősségre erkölcsileg azokat az embereket, akik meggondolatlanságból, nyereségvágyból vagy rossz indulatból a székely közösség vesztét okozzák, ugyanis nem csak saját maguknak ártanak, hanem mindannyiunknak. Sőt, az elkövetkező nemzedéknek, akik még meg sem születtek, és amikor eljön az idejük, akkorára már nem marad föld, mire rászülessenek, víz, amiben megmosakodjanak, erdő miben gyönyörködjenek, levegő, amit beszívjanak! Mert őseik mindent feléltek, mint élősködő paraziták, vagy védtelenül hagyták szabad prédának és elszaladtak!

Ha netán sor kerülne Székelyföld lakatlan területeinek benépesítésére – mert minden lakatlan területtel előbb utóbb ez történik, akár mi népesítjük be akár más. De ha nem mi, csakis a „gyom” lepheti be azt, mert a „nemes gabona” nem vándorol. A „nemes gabona” büszke, önérzetes és szülőföldjéhez ragaszkodó!

A jelenség egyre gyakoribb és egyre riasztóbb mivel az elszegényedés aránya növekvő. Két megoldást is látok, de lehet akár több is:
– Egy pénzalap megteremtése, amiből az eladó székely földeket meg lehetne vásárolni.
– Felébreszteni testvéreinkben a szunnyadó nemzeti tudatot.

Én ez utóbbival próbálkoztam. Hogy mennyire sikerült, döntsék el önök!

Sebők Mihály erdely.ma