Ismeretlenek ripityára törték a jobbikosok
által 2011-ben rendbe hozott Csúcs-hegyi katonasírt. Egy szimpatizánsuk
értesítette a III. kerületi alapszervezetet, hogy május 12-én, vasárnap
milyen állapotban találta az emlékhelyet, melyet rendszeresen felkeres.
Elmondása szerint május 8-án még minden rendben volt, tehát a két
időpont között történhetett a rongálás. A Jobbik nevében Szanyó Miklós
alapszervezeti elnök tett bejelentést a kerületi rendőrkapitányságon,
majd elkísérte a sírhoz a helyszínelőket is, akik azonban nem biztatták a
sikeres felderítés nagy esélyével - írják az óbudai jobbikosok.
A márványtáblát tavaly kisebb mértékben már
megrongálták, de akkor a betűk aranyozásának javításával csillapítani
lehetett az ütésnyomok láthatóságát. Ezúttal azonban nem volt kegyelem,
darabokra törték az emlékművet.
Az avatás idején készült képen még látható az a
vasból készült kereszt, melyet a tettesek a földből kihúzva valószínűleg
arra használtak, hogy szilánkokra kalapálják azt a márványtáblát és
beton foglalatát, mely emlékeztette a túrázókat, hogy milyen harcok
dúltak a II. világháborúban Budapest ostromakor és a kitörés után ezen a
ma már békés kirándulóhelyen. Ezt a keresztet utána vagy magukkal
hurcolták trófeának, vagy diadalittasan az erdő sűrűjébe vetették, hogy
még nehezebbé tegyék rongálásuk helyreállítását, és még keserűbbé tegyék
a látványt, amit hátra hagytak az utánuk érkezőknek.
Bízunk abban, hogy a rendőrség azonos mércével
méri ezt az esetet, mint egy izraelita sír megrongálását, illetve várjuk
a civil szervezetek és közéleti személyiségek elhatárolódását ettől a
vandál cselekedettől - áll a Jobbik Óbudai Alapszervezetének
szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében.
(Kuruc.info)
További részletek: http://kuruc.info/r/2/112141/#ixzz2TSV5isn7
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése