Bársony Bálint és Gergely Éva Barackfa című
szerzeménye lesz a "nemzeti összetartozás napjának" zeneszáma, azaz az
Összetartozás dala. A szerdán Budapesten bemutatott dalhoz a
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a június 4-i nemzeti
emléknapon közös éneklést is szervez.
A dalban közreműködik a Magyar
Rádió Gyermekkórusa, szólót énekel Csizmadia Anna népdalénekesnő. A
dalban feltűnik több, tehetségkutató versenyből ismertté vált fiatal
művész is, például Antal Timi, Bencsik Tamara, Baricz Gergő és
Kállay-Saunders András. A Nemzetiösszetartozás.kormány.hu honlap szerint
az énekesek szerepvállalása az Összetartozás dalában is mutatja:
"bárhol is szülessünk a világban, a közös nyelv, a közös kultúra
mindenhol és mindenkor összeköt bennünket".
A KIM társadalmi kapcsolatokért felelős
államtitkára elmondta, hogy június 4-én 18 órakor minden magyart az
Összetartozás dalának közös eléneklésére buzdítanak.
"A program kötetlen, így bárhol lehet énekelni, a
lényeg, hogy készüljön felvétel a produkcióról. Az Összetartozás Dalának
videó felvételét fel kell tölteni a legismertebb
videomegosztó-portálra, hogy ezen a napon
határtalanul szóljon a dal és a közös élmény megerősítsen bennünket: a
magyarságunk országhatároktól függetlenül összeköt bennünket" - írja
közleményében a KIM. A legjobb kisfilmekből nyilvános összeállítás
készül.
További részletek: http://kuruc.info/r/2/112548/#ixzz2U6xOvDuC
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése