Tegnap este Medgyesegyházán a Szebb Jövőért
Magyar Önvédelem civil ruhás helyi tagjai szóváltásba kerültek egy
nagyobb létszámú romániai cigány csoporttal. A cigányok hagyományaikhoz
híven rögtön kést rántottak elő, és csak a fiúk lélekjelenlétének volt
köszönhető, hogy kikerülték a támadásokat és személyi sérülés nem
történt.
Ezután a rendőrség a helyszínre sietett, és sajnos
nem meglepő módon a nyolc Szebb Jövőért egyesületi tagot vette őrizetbe
megalázó módon, megbilincselve őket.
A srácok még ebben a pillanatban is a
mezőkovácsházi rendőrkapitányság vendégszeretetét „élvezik”.
Információnk szerint ma délelőtt 9 óra 5 perckor engedik őket szabadon
(ez azóta megtörtént - a szerk.), betartva az ilyenkor maximálisan
alkalmazható, nyolc plusz négy óra őrizetet.
A Szebb Jövőért dél-békési tagjai, Jámbor Nándor
országgyűlési képviselő, valamint a Szebb Jövőért vezetősége még az este
folyamán a Mezőkovácsházi rendőrkapitányság előtt spontán összejövetelt
tartott, illetve Jámbor Nándor képviselő tájékozódhatott a rendőrség
épületén belül a helyzetről.
A tájékoztatás alapján csoportos garázdaság miatt indított eljárást a rendőrség a nyolc hazafi ellen.
Később állítólag egy késelni igyekvő cigány is előállításra került.
A kisváros élete ilyenkor a mezőgazdasági szezon idején teljesen megváltozik a romániai cigányok tömeges jelenléte miatt.
Nem ritka, hogy egy-egy ingatlanba akár 30-40 cigány is be van zsúfolódva.
Felháborítónak tartjuk, hogy a magyar munkaerő
alkalmazása helyett, romániai cigányokkal tömik meg a kisvárost, akik ha
az időjárás okán egy-két hétig nem dolgoznak, nem kérdéses miből
tartják fenn magukat.
Természetesen felmerül az őket alkalmazó gazdák
felelőssége, illetve az ilyen állapotokat előidéző mindenkori
kormányzaté is. Azé a rendőrségé pedig mindenképpen, aki a mai
Magyarországon a romániai cigányt védi elsősorban a magyar
állampolgárral szemben.
Még abban az esetben is, ha - véleményem szerint - erre politikai utasítása, parancsa van.
A kellő lépéseket megtesszük az eset okán.
László Attila
Szebb Jövőért
elnök
Szebb Jövőért
elnök
További részletek: http://kuruc.info/r/26/112023/#ixzz2T6bdtzrF
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése