2013. május 5., vasárnap

Meggyalázták a magyar történelem szakrális helyszínét

Ismeretlen tettesek ellopták a székelyföldi Bálványos vára napelemes üzemeltetésű díszvilágítási rendszerét - írta internetes oldalán pénteken az erdélyi Krónika. A rézműves terroristák a magyar őskultúrát éltető Aporok szakrális várát gyalázták meg.
 
Daragus Attila, Torja község polgármestere (amelyhez Bálványosfürdő és a fürdő fölötti hegyen álló Bálványos vár is tartozik) a Krónikának elmondta, a napelemes világítóberendezést a múlt évben szerelték fel. A nyolcezer lejes (több mint félmillió forintos) beruházást saját költségvetéséből gazdálkodta ki a község. A rendszer nem egészen egy évig működött: a tolvajok a napelemeket és a reflektorokat ellopták, csak a nehezen mozdítható akkumulátorokat hagyták a romok mellett.

Daragus Attila elmondta, egyelőre nem szereltetnek új világítórendszert a várfalak köré, hiszen nehezen tudnák ismét előteremteni erre a pénzt. A polgármester kifejtette, a község most térfigyelő kamerák felszerelésére fordít a költségvetéséből, így próbálván védekezni a tolvajok ellen.

A Bálványosfürdő fölé emelkedő, 1029 méter magas hegy tetején álló várromhoz nem vezet villanyvezeték, így a világítást helyi áramforrással kell megoldani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése