Aggasztó történések részesei a zagyvarékasi
lakosok. Ezen a településen is egyre nagyobb számban történnek olyan
bűncselekmények, amelyeket ugyan nem hívhatunk cigánybűnözésnek, a
jellemzők mégis erre utalnak: besurranás, éjszakai látogatás,
idősek-gyermekek megtámadása bárhol, bármikor. Még olyan eset is
előfordult, hogy az idős néni arra riadt fel az éjszaka közepén a saját
ágyában, hogy a fülbevalóját tépik ki a füléből.
A Nagy rendet a kistérségekben sorozat újabb állomása 2013. május 11-én Zagyvarékas lesz.
Előtte a délelőtt folyamán a szomszéd településen
Újszászon tartanak a szervezők egy közérzet-javító sétát, ahol a
település lakói találkozhatnak az egyesület tagjaival, és választ
kaphatnak azokra a kérdésekre, amelyeket már sokszor sok helyen
feltettek, de megoldást nem kínált rá senki.
Az egyesület tagjai reggel 9 órától lesznek Újszászon, a zagyvarékasi rendezvény délután 16 órakor kezdődik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése