2013. április 7., vasárnap

Katasztrofális a helyzet az erdélyi szórványban, egyes "magyar" családok már otthon is románul beszélnek

Felmérések és népszámlálási adatok szerint a magyarok száma 2032-ig oly mértékben csökken a kilenc erdélyi szórványmegyében, hogy ez a kisebbségi intézményrendszer összeomlását, a közösségek megszűnését vetíti előre.
A legutóbbi népszámlálás adatai szerint 2011-ben 1 237 746 magyar élt Romániában, közülük 1 224 937 Erdélyben. A 2002-es népszámlálás óta 19 0781 fővel csökkent az erdélyi magyarság száma, 1992 és 2002 között pedig 188 205 fő volt a fogyás. Húsz év alatt tehát több mint 378 ezer lélekkel fogyatkozott meg az erdélyi magyar közösség. A veszteség arányai régiónként nagyban változnak, a Székelyföldön és a Partiumban aránylag jó a helyzet, Közép-Erdélyben, Kolozsvár és Marosvásárhely térségében az országos átlagnak megfelelő mértékben fogytak a magyarok. A szórványbeli, bánsági (Temes, Krassó-Szörény, Arad), dél-erdélyi (Brassó, Fehér, Szeben, Hunyad) és észak-erdélyi (Beszterce-Naszód, Máramaros) magyarság azonban demográfiai szabadesésben van. Két évtized alatt az Arad megyei magyarság lélekszáma 61 ezerről 37 ezerre csökkent, a máramarosi magyaroké 54 ezerről 34 ezerre, a Krassó-szörényiek pedig 7800-ról 3200-ra fogyatkoztak.
Katasztrofális népességcsökkenés
Szórványnak olyan közösség tekinthető, amely külső segítség nélkül nem tudja megőrizni a nemzeti identitását – mondja Kiss Tamás szociológus, a kisebbségkutató intézet (NKI) munkatársa. A konkrét kritériumok tekintetében azonban nincs egyetértés az erdélyi társadalomkutatáson belül: egyes szakemberek 20, mások 10 százalék közösségen belüli arány esetén beszélnek szórványról, és van olyan megközelítés is, amely az intézményes ellátottságot is meghatározónak tekinti. „Az utóbbi megközelítés alapján – bár 20 százalék alatti a magyarság aránya a városban – Kolozsvár nem tekinthető szórványnak, ugyanis olyan intézményhálóval ellátott, amilyen még tömbmagyar vidékeken sincs” – magyarázza Kiss Tamás. Elmondása szerint a magyarság 2002 és 2011 között bekövetkezett 13,5 százalékos népességvesztése egyedülálló mértékű Közép-Európában, a szórványban azonban az átlagosnál sokkal rosszabb, túlzás nélkül katasztrofális a helyzet.
A Bánságban mintegy 30 százalékkal csökkent a magyarok száma, és ez még az NKI által néhány évvel korábban készített, és optimizmusra nem sok okot adó előrejelzés adatainál is rosszabb. Az okok között szerepel a magyarok nyugat-európai munkavállalása, a magyar iskolák végzőseinek elvándorlása és az asszimilációs folyamatok felgyorsulása (a szórványmegyékben 29 és 77 százalék között változik a vegyes házasságok aránya, az ezekből születő gyerekek közül csak minden harmadik lesz magyar). „Temes megyében például halódik a magyar nyelvű oktatás, ha pedig az megszűnik, akkor egy-kettőre vége a magyar közösségnek. A városok elrománosodása szintén komoly probléma (Arad és Temesvár magyarságának a létszáma húsz év alatt a felére csökkent), ugyanis, ha a magyar élet felszámolódik, akkor a magyar identitásnak faluhelyen nagyon leesik a presztízse” – fejtegeti a kolozsvári szociológus. Véleménye szerint a főleg Dél-Erdélyben és a Mezőségen szaporodó szórványkollégiumok sem jelentenek feltétlenül megoldást, ezek is okoznak járulékos károkat.
„Előfordul, hogy elszívják a gyerekeket a helyi magyar iskoláktól. Ugyanakkor azáltal, hogy egy kis magyar világot teremtenek, az ott szocializálódó fiatalok intenzívebben élik meg a magyarságukat, mint a környezetük, ezáltal az útjuk általában kifelé vezet a szórványból, Magyarország vagy Erdély magyarabb régiói felé” – mondja Kiss Tamás, hozzátéve, hogy a szórvány helyzete jelenleg politikailag kozmetikázott. Az NKI fentebb említett tanulmánya szerint, melynek 2011-es prognózisánál a népszámlálási adatok kedvezőtlenebbnek bizonyultak, 2032-re a bánsági, dél-, illetve észak-erdélyi magyarság száma megfeleződik a 2002-es lélekszámhoz képest, a nyolc szórványmegye magyarsága a 2011-es 206 ezerről 135 ezerre, a gyerekek száma pedig negyedére csökken. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi szórvány az elkövetkező 20 év során lényegében felszámolódik.

Oktatási stratégia kellene
Az általános folyamat alól lehetnek kivételek – véli Kiss Tamás –, egy-egy mikrórégió, mint például Arad megye északi része vagy Nagyenyed környéke életképesnek bizonyulhat. Az Arad megyei magyar oktatásban érvényesülő folyamatok a szórvány néhány évtizeden belüli eltűnését valószínűsítő előrejelzést támasztják alá. Király András államtitkár elmondása szerint ezelőtt húsz évvel 220–240 magyar diák volt a megyében a gimnáziumi oktatás egy-egy évfolyamán, jelenleg pedig mindössze 110–120. Csupán két aradi, illetve a pécskai és a kisiratosi iskolában megfelelő a létszám, az iskolák többsége összevont osztályokkal működik. „Temes megyében még katasztrofálisabb a helyzet. Oktatási stratégiára lenne szükség, a jelenlegi rendszer ugyanis nem tartható fenn. Persze, 7–8 gyerekkel is lehet egy osztályt működtetni, de a minőség szempontjából ez értelmetlen. Lehet, hogy összpontosítani kellene az erőnket, szórványkollégiumokban kellene gondolkodnunk a Bánságban is, de számolni kell azzal: a szülők hozzászoktak ahhoz, hogy helyben van az iskola, a megszokás ellen pedig nagyon nehéz küzdeni” – nyilatkozza Király András. A másik, a szórványt sújtó mentalitás az, hogy gyermekeik majdani feltételezett érvényesülése érdekében a szülők lemondanak a magyar oktatásról. Bár Aradon a magyarok aránya kevéssel meghaladja a 10 százalékot, a magyar óvodások aránya csak 6,8 százalék, az elemi iskolásoké és gimnazistáké 5,8 százalék, a líceumi diákoké pedig mindössze 3,8 százalék, és ennek nem az induló magyar osztályok elégtelen száma az oka.

Románként élő magyarok
Az államtitkár felhívja a figyelmet arra, hogy a vegyes házasságok miatt a valóban magyarként élők száma vélhetően alacsonyabb, mint azt a statisztikai adatok mutatják. „Van egy statisztikai közösség, melyről azt hisszük, hogy magyar, pedig nem tudjuk, hogyan élik meg a magyarságukat. Jelenleg egy torz tükörbe nézünk. Ahhoz, hogy a valóságot lássuk, belső népszámlálást kellene tartanunk, e nélkül csak áltatjuk magunkat. A valóság a választások alkalmával mutatkozik meg. Azok, akik nem szavaznak az RMDSZ-re, de az EMNP-re sem, nem a pártoktól, hanem a magyarságtól távolodtak el, nem úgy tekintenek a magyarságra mint mi” – vallja Király András.
A szórvány erózióját, úgy tűnik, az sem tudja lényegesen csökkenteni, ha a magyarság az adott településen megbecsülésnek örvend, hangsúlyosan jelen van a döntéshozatali fórumokban. A kevesebb mint 15 százalékban magyarok lakta Zsombolyának 2000 és 2012 között magyar polgármestere volt, az RMDSZ pedig a magyarság arányát messze meghaladó súllyal rendelkezett az önkormányzatban. Ennek ellenére 2002 és 2011 között a zsombolyai magyarok száma 1643-ról 1165-re csökkent, a valóság pedig még annál is tragikusabb, mint amit a statisztikai adatok sugallnak. Kovács István tisztelendő, aki 2009-ben megkezdett szolgálata után múlt héten hagyta el a bánsági mezőváros katolikus parókiáját, évente 25–30 magyar hívét temette el, míg olyan gyereket, akinek mindkét szülője magyar, kettőt-hármat keresztelt. Olyan házasság, ahol mindkét fél magyar, csak elvétve köttetik Zsombolyán. A fiatalok elvándorolnak, a magyar közösség elöregedett. „A legszomorúbb az, hogy sok magyar gyerek nem tud az anyanyelvén beszélni, még olyanok sem, akiknek mindkét szülője magyar. Többeket ismerek, akinek apja-anyja magyar, de a saját nevét sem tudja kiejteni rendesen, mert otthon románul beszélnek” – mondja rezignáltan a tisztelendő.

Tettekre van szükség, nem szavakra
Szegedi László kőhalmi református lelkész szerint nem siratni, temetni kell a szórványt, hanem tenni érte, a helyzet ugyanis távolról sem reménytelen. Jelenlegi gyülekezetébe 1989 őszén került, s oroszlánrésze volt abban, hogy rá egy évre beindult a magyar óvoda és a magyar nyelvű szakoktatás a Brassó megyei, egykori szász kisvárosban. 1995-ben aztán megnyílt a bentlakás is, mely az eltelt 18 év alatt 750 diáknak nyújtott ideiglenes otthont. „Itt talált egymásra a templom és az iskola. Ez a követendő példa, az egyháznak jobban oda kell figyelnie az oktatásra” – hangsúlyozza a tiszteletes. Elmondása szerint a kőhalmi kollégiumba székelyföldi településekről is jönnek diákok, s az ott végzetteknek több mint 85 százaléka idehaza keresi a boldogulást. „Ez azért van így, mert a gyerekek ezt látták-hallották tőlünk, ezt a szellemiséget sugalltuk nekik minden gesztusunkkal. A lányoknak azt mondom, hogy a legszebb karrier az anyaság. Ez nem azt jelenti, hogy a szakmai karrierről teljesen le kell mondani, de lehet a kettőt párhuzamosan végezni. A szórvány jövője demográfiai kérdés. Ha lesz szaporulat, akkor megmarad, ha pedig nem, akkor a világ pénzével sem lehet megmenteni” – vallja Szegedi László. Büszkén mondja, hogy 24 évvel ezelőtt 236 lélekkel vette át a gyülekezetet, jelenleg pedig 219 híve van, s valószínűleg kevés erdélyi magyar közösség büszkélkedhet ilyen minimális létszámcsökkenéssel negyedszázados távlatban. Azt azonban Szegedi László is elismeri, hogy rengeteg még a tennivaló, ugyanis a kőhalmi magyar fiataloknak egyharmada napjainkban is román iskolába jár. A demográfiai adatok szintén nem túl kecsegtetőek a jövőt illetően, ugyanis az általános tendencia Kőhalom esetében ugyanaz, mint bárhol máshol a szórványban: 1992-ben még 1428 magyar élt a településen, 2011-ben azonban már csak 977, ami 31 százalékos csökkenésnek felel meg. Ennek következtében a magyarság aránya 20 százalék alá süllyedt.
A magyarság számának alakulása az erdélyi szórványmegyékben:

A táblázatba hiba csúszott: Szebennél 2002-ben 15 344 a helyes adat
(Erdélyi Napló, kép és táblázat: Erdély Ma)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése