Felmérések és népszámlálási adatok szerint a
magyarok száma 2032-ig oly mértékben csökken a kilenc erdélyi
szórványmegyében, hogy ez a kisebbségi intézményrendszer összeomlását, a
közösségek megszűnését vetíti előre.
A legutóbbi népszámlálás adatai szerint 2011-ben 1
237 746 magyar élt Romániában, közülük 1 224 937 Erdélyben. A 2002-es
népszámlálás óta 19 0781 fővel csökkent az erdélyi magyarság száma, 1992
és 2002 között pedig 188 205 fő volt a fogyás. Húsz év alatt tehát több
mint 378 ezer lélekkel fogyatkozott meg az erdélyi magyar közösség. A
veszteség arányai régiónként nagyban változnak, a Székelyföldön és a
Partiumban aránylag jó a helyzet, Közép-Erdélyben, Kolozsvár és
Marosvásárhely térségében az országos átlagnak megfelelő mértékben
fogytak a magyarok. A szórványbeli, bánsági (Temes, Krassó-Szörény,
Arad), dél-erdélyi (Brassó, Fehér, Szeben, Hunyad) és észak-erdélyi
(Beszterce-Naszód, Máramaros) magyarság azonban demográfiai
szabadesésben van. Két évtized alatt az Arad megyei magyarság lélekszáma
61 ezerről 37 ezerre csökkent, a máramarosi magyaroké 54 ezerről 34
ezerre, a Krassó-szörényiek pedig 7800-ról 3200-ra fogyatkoztak.
![]() |
Katasztrofális népességcsökkenés
Szórványnak olyan közösség tekinthető, amely külső
segítség nélkül nem tudja megőrizni a nemzeti identitását – mondja Kiss
Tamás szociológus, a kisebbségkutató intézet (NKI) munkatársa. A
konkrét kritériumok tekintetében azonban nincs egyetértés az erdélyi
társadalomkutatáson belül: egyes szakemberek 20, mások 10 százalék
közösségen belüli arány esetén beszélnek szórványról, és van olyan
megközelítés is, amely az intézményes ellátottságot is meghatározónak
tekinti. „Az utóbbi megközelítés alapján – bár 20 százalék alatti a
magyarság aránya a városban – Kolozsvár nem tekinthető szórványnak,
ugyanis olyan intézményhálóval ellátott, amilyen még tömbmagyar
vidékeken sincs” – magyarázza Kiss Tamás. Elmondása szerint a magyarság
2002 és 2011 között bekövetkezett 13,5 százalékos népességvesztése
egyedülálló mértékű Közép-Európában, a szórványban azonban az átlagosnál
sokkal rosszabb, túlzás nélkül katasztrofális a helyzet.
A Bánságban mintegy 30 százalékkal csökkent a
magyarok száma, és ez még az NKI által néhány évvel korábban készített,
és optimizmusra nem sok okot adó előrejelzés adatainál is rosszabb. Az
okok között szerepel a magyarok nyugat-európai munkavállalása, a magyar
iskolák végzőseinek elvándorlása és az asszimilációs folyamatok
felgyorsulása (a szórványmegyékben 29 és 77 százalék között változik a
vegyes házasságok aránya, az ezekből születő gyerekek közül csak minden
harmadik lesz magyar). „Temes megyében például halódik a magyar nyelvű
oktatás, ha pedig az megszűnik, akkor egy-kettőre vége a magyar
közösségnek. A városok elrománosodása szintén komoly probléma (Arad és
Temesvár magyarságának a létszáma húsz év alatt a felére csökkent),
ugyanis, ha a magyar élet felszámolódik, akkor a magyar identitásnak
faluhelyen nagyon leesik a presztízse” – fejtegeti a kolozsvári
szociológus. Véleménye szerint a főleg Dél-Erdélyben és a Mezőségen
szaporodó szórványkollégiumok sem jelentenek feltétlenül megoldást, ezek
is okoznak járulékos károkat.
„Előfordul, hogy elszívják a gyerekeket a helyi
magyar iskoláktól. Ugyanakkor azáltal, hogy egy kis magyar világot
teremtenek, az ott szocializálódó fiatalok intenzívebben élik meg a
magyarságukat, mint a környezetük, ezáltal az útjuk általában kifelé
vezet a szórványból, Magyarország vagy Erdély magyarabb régiói felé” –
mondja Kiss Tamás, hozzátéve, hogy a szórvány helyzete jelenleg
politikailag kozmetikázott. Az NKI fentebb említett tanulmánya szerint,
melynek 2011-es prognózisánál a népszámlálási adatok kedvezőtlenebbnek
bizonyultak, 2032-re a bánsági, dél-, illetve észak-erdélyi magyarság
száma megfeleződik a 2002-es lélekszámhoz képest, a nyolc szórványmegye
magyarsága a 2011-es 206 ezerről 135 ezerre, a gyerekek száma pedig
negyedére csökken. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi szórvány az
elkövetkező 20 év során lényegében felszámolódik.
Oktatási stratégia kellene
Az általános folyamat alól lehetnek kivételek –
véli Kiss Tamás –, egy-egy mikrórégió, mint például Arad megye északi
része vagy Nagyenyed környéke életképesnek bizonyulhat. Az Arad megyei
magyar oktatásban érvényesülő folyamatok a szórvány néhány évtizeden
belüli eltűnését valószínűsítő előrejelzést támasztják alá. Király
András államtitkár elmondása szerint ezelőtt húsz évvel 220–240 magyar
diák volt a megyében a gimnáziumi oktatás egy-egy évfolyamán, jelenleg
pedig mindössze 110–120. Csupán két aradi, illetve a pécskai és a
kisiratosi iskolában megfelelő a létszám, az iskolák többsége összevont
osztályokkal működik. „Temes megyében még katasztrofálisabb a helyzet.
Oktatási stratégiára lenne szükség, a jelenlegi rendszer ugyanis nem
tartható fenn. Persze, 7–8 gyerekkel is lehet egy osztályt működtetni,
de a minőség szempontjából ez értelmetlen. Lehet, hogy összpontosítani
kellene az erőnket, szórványkollégiumokban kellene gondolkodnunk a
Bánságban is, de számolni kell azzal: a szülők hozzászoktak ahhoz, hogy
helyben van az iskola, a megszokás ellen pedig nagyon nehéz küzdeni” –
nyilatkozza Király András. A másik, a szórványt sújtó mentalitás az,
hogy gyermekeik majdani feltételezett érvényesülése érdekében a szülők
lemondanak a magyar oktatásról. Bár Aradon a magyarok aránya kevéssel
meghaladja a 10 százalékot, a magyar óvodások aránya csak 6,8 százalék,
az elemi iskolásoké és gimnazistáké 5,8 százalék, a líceumi diákoké
pedig mindössze 3,8 százalék, és ennek nem az induló magyar osztályok
elégtelen száma az oka.
Románként élő magyarok
Az államtitkár felhívja a figyelmet arra, hogy a
vegyes házasságok miatt a valóban magyarként élők száma vélhetően
alacsonyabb, mint azt a statisztikai adatok mutatják. „Van egy
statisztikai közösség, melyről azt hisszük, hogy magyar, pedig nem
tudjuk, hogyan élik meg a magyarságukat. Jelenleg egy torz tükörbe
nézünk. Ahhoz, hogy a valóságot lássuk, belső népszámlálást kellene
tartanunk, e nélkül csak áltatjuk magunkat. A valóság a választások
alkalmával mutatkozik meg. Azok, akik nem szavaznak az RMDSZ-re, de az
EMNP-re sem, nem a pártoktól, hanem a magyarságtól távolodtak el, nem
úgy tekintenek a magyarságra mint mi” – vallja Király András.
A szórvány erózióját, úgy tűnik, az sem tudja
lényegesen csökkenteni, ha a magyarság az adott településen
megbecsülésnek örvend, hangsúlyosan jelen van a döntéshozatali
fórumokban. A kevesebb mint 15 százalékban magyarok lakta Zsombolyának
2000 és 2012 között magyar polgármestere volt, az RMDSZ pedig a
magyarság arányát messze meghaladó súllyal rendelkezett az
önkormányzatban. Ennek ellenére 2002 és 2011 között a zsombolyai
magyarok száma 1643-ról 1165-re csökkent, a valóság pedig még annál is
tragikusabb, mint amit a statisztikai adatok sugallnak. Kovács István
tisztelendő, aki 2009-ben megkezdett szolgálata után múlt héten hagyta
el a bánsági mezőváros katolikus parókiáját, évente 25–30 magyar hívét
temette el, míg olyan gyereket, akinek mindkét szülője magyar,
kettőt-hármat keresztelt. Olyan házasság, ahol mindkét fél magyar, csak
elvétve köttetik Zsombolyán. A fiatalok elvándorolnak, a magyar közösség
elöregedett. „A legszomorúbb az, hogy sok magyar gyerek nem tud az
anyanyelvén beszélni, még olyanok sem, akiknek mindkét szülője magyar.
Többeket ismerek, akinek apja-anyja magyar, de a saját nevét sem tudja
kiejteni rendesen, mert otthon románul beszélnek” – mondja rezignáltan a
tisztelendő.
Tettekre van szükség, nem szavakra
Szegedi László kőhalmi református lelkész szerint
nem siratni, temetni kell a szórványt, hanem tenni érte, a helyzet
ugyanis távolról sem reménytelen. Jelenlegi gyülekezetébe 1989 őszén
került, s oroszlánrésze volt abban, hogy rá egy évre beindult a magyar
óvoda és a magyar nyelvű szakoktatás a Brassó megyei, egykori szász
kisvárosban. 1995-ben aztán megnyílt a bentlakás is, mely az eltelt 18
év alatt 750 diáknak nyújtott ideiglenes otthont. „Itt talált egymásra a
templom és az iskola. Ez a követendő példa, az egyháznak jobban oda
kell figyelnie az oktatásra” – hangsúlyozza a tiszteletes. Elmondása
szerint a kőhalmi kollégiumba székelyföldi településekről is jönnek
diákok, s az ott végzetteknek több mint 85 százaléka idehaza keresi a
boldogulást. „Ez azért van így, mert a gyerekek ezt látták-hallották
tőlünk, ezt a szellemiséget sugalltuk nekik minden gesztusunkkal. A
lányoknak azt mondom, hogy a legszebb karrier az anyaság. Ez nem azt
jelenti, hogy a szakmai karrierről teljesen le kell mondani, de lehet a
kettőt párhuzamosan végezni. A szórvány jövője demográfiai kérdés. Ha
lesz szaporulat, akkor megmarad, ha pedig nem, akkor a világ pénzével
sem lehet megmenteni” – vallja Szegedi László. Büszkén mondja, hogy 24
évvel ezelőtt 236 lélekkel vette át a gyülekezetet, jelenleg pedig 219
híve van, s valószínűleg kevés erdélyi magyar közösség büszkélkedhet
ilyen minimális létszámcsökkenéssel negyedszázados távlatban. Azt
azonban Szegedi László is elismeri, hogy rengeteg még a tennivaló,
ugyanis a kőhalmi magyar fiataloknak egyharmada napjainkban is román
iskolába jár. A demográfiai adatok szintén nem túl kecsegtetőek a jövőt
illetően, ugyanis az általános tendencia Kőhalom esetében ugyanaz, mint
bárhol máshol a szórványban: 1992-ben még 1428 magyar élt a településen,
2011-ben azonban már csak 977, ami 31 százalékos csökkenésnek felel
meg. Ennek következtében a magyarság aránya 20 százalék alá süllyedt.
A magyarság számának alakulása az erdélyi szórványmegyékben:
![]() A táblázatba hiba csúszott: Szebennél 2002-ben 15 344 a helyes adat |
(Erdélyi Napló, kép és táblázat: Erdély Ma)
További részletek: http://kuruc.info/r/3/110337/#ixzz2PmKvuRle
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése