Vérlázító oláh történelemhamisítás: Szent István, a román birkapásztor

Hajmeresztő elmélettel állt elő egy román történész. Ionut Tene szerint a székelyek erőszakkal elmagyarosított ortodox románok, a 19. századig Erdély összes települése román volt, a rovásírás és a székelykapu pedig ősi román hagyaték.

A februárban megjelent értekezést (eredeti cikk) a Brassó.info hírportál fordította románról magyarra. Azt, hogy nem egy magányos zugújságíróról van szó bizonyítja, hogy Ionut Tene 1995-ben elvégezte a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem szakát, majd 1999-ben ugyanitt doktori (!) fokozatot végzett. (Román nyelvű Wikipedia adatlapja szerint a magyargyűlölő volt kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar kabinetvezetője is volt, és többek között Dák lélek címmel jelent meg verseskötete.)

A románok testvérei

Szanatórium-szökevény "történész"

Történész végzettsége nem akadályozta meg Tenét a következő sorok papírra vetésében: „A székelyek történelme egyedi. Történelmi identitásuk és jellegzetességeik régi hagyományokon alapszanak. Sajnos az elmúlt 150 évben a székelyeket erőszakkal elmagyarosították az erdélyi és pannoníai nemesek. Nyelvileg magyarokká váltak, bár mai napig használnak szavakat, melyek eltérnek a mai irodalmi magyar nyelvtől. Sok szó a régi székely nyelvből származik, mely a XVI. század folyamán tűnt el, amikor a Reformokkal egy időben a magyar nemesség agresszív viselkedése miatt elmagyarosodtak annak ellenére, hogy egyedi népesség voltak, az erdélyi románok testvérei, a moldovai és vlach fejedelmek szövetségesei a törökök ellen vívott véres harcaikban.

A székelyek származásával kapcsolatban a szerző elismeri a turáni vonásokat, de szerinte ez az „egyedi harcos törzs” Pannóniában az avarokkal, a szlávokkal, a bolgárokkal és a románokkal keveredett. A sci-fi-re hajazó írás szerint már DNS-vizsgálatok is bizonyítják, hogy a székelyek Y kromoszómája román, szláv és bolgár eredetű.

Ortodox hegyi harcosok

Ionut Tene szerint a magyarok bejövetelekor a székelyek egyedi, ortodox vallású népcsoport voltak a Tisza és a Bihari-hegyek között. A magyarok felismerték a székelyekben a harcos népet, és előőrsnek, illetve határőrnek használták fel őket. A történész szerint a magyarok kegyetlenül bántak a székelyekkel, Dózsa Györgyöt például elevenen megégették.

A szerző utal Ioan I. Russu és Gheorghe Popa-Lisseanu „neves román történészekre”, akik szerint a székelyek Erdélybe érkezésükkor alig pár ezren voltak, és elkeveredtek (felszívódtak) az őshonos románok közt. A régészeti leleteket és levéltári anyagokat valószínűleg sohasem látó históriások állítják: a 19. századig minden erdélyi település román volt, csak azokat 150 év alatt elmagyarosították. Erre szerintük a székelykapu és kopjafa a bizonyíték, mivel mindkettő erősen hasonlít a máramarosi románokéra, akik természetesen a dákoktól örökölték a tudást. E logika mentén a székely nyelv gyökerei a dákban lelhetőek fel, a napos, holdas zászló pedig szintén az „őshonos dák népekre jellemző”.

Együtt a magyarok ellen

Ionut Tene azonban ennél is tovább megy. Szerinte az erőszakos elmagyarítás „tragikus bizonyítéka” az ortodox templomok romjai. „Az elmagyarosítás szörnyűségéről beszél a csicsói emlékmű, kétszáz székelyt mészárolt le Bucow tábornok 1716-ban, ugyanaz aki szintén 200 ortodox templomot ágyúztatott porrá Erdélyben. Egyértelmű tehát, hogy a székelyek erőszakkal elmagyarosított népcsoport, mely legközelebb a románokhoz és a Vlach és Moldáv uralkodókhoz áll.

Székelykapu, a "dák örökség"

A székelyek egy olyan kisebbség Románia közepén, melyre Románia büszke lehet és a román nép közvetlen etnikai nyelvi és hagyományi közvetlen rokona. Arányait megtartva a székelyek egyfajta arománok akik békében és teljes szabadságban élnek együtt a románokkal Románia szívében. A székelyek hosszú történelmében a Moldáv és Vlach uralkodók mindig támogatták és együtt harcoltak a székelyekkel a török és a magyar nemesség ellen vívott szabadságharcukban” - olvasható a történelmi fikcióban.

Szent István, a birkapásztor

Ionut Tene nincs egyedül hajmeresztő elméleteivel. 2010 júliusában a Libertatea román napilap A román titkosírás története c. köny két szerzőpárosát, Vasile Maiereant és Dan Dulciut idézte, akik a székely rovásírásról azt állították, az valójában nem is székely, hanem egy nagyon ősi dák írásmódból származik. Ezt később a románok vettek át, akik egészen a középkorig használták, és a székelyek csak tőlük másolták.

A 90-es évek óta divat a magyar történelmi hősök román „háziasítása”. Hunyadi Mátyás (Matei Corvin) és Hunyadi János (Iancu de Hunedoara) mellett Dózsa Györgyöt (Gheorghe Doja), Kinizsi Pált (Paul Chinezu) és Kőrösi Csoma Sándort (Alexandru Ciuma din Chiurus) is mint román tudóst, illetve hadvezért oktatják az iskolákban, és propagálják nemzetközi fórumokon. Mircea Dogaru történésznek azt is sikerült „kiderítenie”, hogy Szent István is román származású, mivel pogány Vajk elnevezése a román Voicura utal. A legenda szerint államalapító királyunk egy román birkapásztor volt, aki juhait legeltetve érkezett meg a Balaton környékére.

Trendforduló határán?

Az intézményesített történelemhamisításnak szerencsére vannak kritikusai is. Lucian Boia, a Bukaresti Egyetem történész professzora 1997-ben jelentette meg Történelem és mitológia a román közgondolkodásban című művét, amely azóta öt kiadást élt meg. Legújabb kötetében (Románia miért más?) a szerző kijelenti: a mitológián alapuló történetírás olyan mélyen beágyazódott a román közgondolkodásba, hogy az súlyosan befolyásolja az egész nép tisztánlátását, józan ítélőképességét. Boia rámutat: Nagy-Románia létrejötte után egyetlen olyan erdélyi város sem volt, ahol a román lakosság meghaladta volna az összlakosság felét.

Szintén vitatja a dákoromán kontinuitás elméletét a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem történésze, Lupescu Radu. „A román történelemírás erősen alávetett a modern Románia születésének. Értelmezésük szerint vannak bizonyos stációk, amelyek nyomán szinte fátumszerűen létre kellett jönnie Nagy-Romániának (…) Ugranak négyszáz évet, a következő állomásuk a román származásúként elkönyvelt Hunyadi János, utána Mihai Viteazul kora következik. A közöttük levő több száz évről a román történetírás nagyvonalúan megfeledkezik” – mutat rá Radu.

alfahir.hu