A Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálatához érkező jelzést követően, az RMDSZ bűnügyi keresetet nyújtott be az ügyészséghez amiatt, hogy a román labdarúgó válogatott keddi, március 26-i, amszterdami mérkőzésén román szurkolók egy csoportja diszkriminatív feliratot függesztett ki.
A Hollandia - Románia világbajnoki selejtező mérkőzésen román szurkolók, a március 18-i magyar zászlóégetésre utalva, ,,Egy rongyégetésért letartoztatni akarjátok, miközben éveken keresztül mosolyogva tűrtétek az RMDSZ állampolitikaként hangoztatott etnikai terrorizmusát” szövegű feliratot helyeztek el a nézőtéren, ezáltal meggyaláztak egy magyar nemzeti szimbólumot, és nyíltan etnikai diszkriminációra uszítottak – közölte szerdán Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
A főtitkár rámutatott arra, hogy a szurkolók tette vét a Román Labdarúgó Szövetség fegyelmi szabályzatának 54/2 cikkelye ellen, valamint a büntető törvénykönyv 317. cikkelyének előírásai értelmében akár 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel, vagy pénzbírsággal is büntethető.
„Az RMDSZ az ügyészségre eljuttatott, ismeretlen tettes ellen megfogalmazott feljelentés mellett, felkéréssel fordult a Román Labdarúgó Szövetséghez is, amelyben arra kéri ennek vezetőségét, hogy a március 18-i esethez hasonlóan, vizsgálja ki a mérkőzésen történteket, és tegye meg a szükséges intézkedéseket az ügyben”- hangsúlyozta Kovács. Az RMDSZ a keresetekhez bizonyítékként mellékelte az egyik sportújságban megjelent fényképet.
Az erdélyi magyarság az utóbbi idők támadásait ,mind az rmdsz.nek köszönheti.Azon csodálkozunk,hogyan is szavaztak rájuk,nagy hiba volt.A markó béla nyilatkozataiból tisztán kiderül ,hogy őket csak a hatalomban való megmaradás érdekelte.
VálaszTörlés