2013. március 5., kedd

"Nincs egy cigid?" - Megint cigányok késeltek Szigethalmon


Újabb késelés történt Szigethalmon, a Fiumei utcában, szombat este - tudtuk meg olvasóinktól. A sértett ezúttal is magyar (monogramja N.L.), míg a két elkövető - mily meglepő - cigány származású.

A késelés oka, hogy a két cigány cigarettát kért a magyar férfitól, de az nem tudott adni, "ezért" megverték, majd megszurkálták. Az áldozatot kórházba szállították, ahol megműtötték, tehát nem kis karcolásról lehet szó.

Az eset - eddig - nem kapott hírverést a médiában, így egyelőre ennyit lehet tudni a történtekről, forrásaink is csak a lakosok által elmondottakra tudnak támaszkodni.
Mint ismeretes, január 1-jén éjfél után súlyos, majdnem halállal végződő késelés történt, szintén Szigethalmon, az elkövető(k) szintén cigány(ok).
Történik mindez Pest-megyében (nem BAZ megyében), a "rendrakás" után sok-sok hónappal.



1 megjegyzés:

  1. Itt lakom Miklóson,amúgy így halottam,a banda már elég rég tevékenykedik Halmon,a rendőrség meg tehetetlen.Nem tudom mi történik az emberekkel mintha nem tudnának már összefogni.Mindent elrontott a politika ,ez az integráció meg teljesen kiszolgáltatottá tette a magyarságot még a saját hazájában is ,habár ez is megkérdőjelezhető.

    VálaszTörlés