Piros-sárga-kék fejszalaggal, a trikolór színeire festett arccal
jelentek meg tegnap a Kőrösi Csoma Sándor Líceumban a román tagozat két
osztályának tanulói.
Mi is ott leszünk a mítingen (a március 15-i ünnepségen) – szóltak oda
magyar társaiknak. Szünetekben a román himnuszt énekelték, a
provokációra a székely himnusz dallama is felcsendült. Az iskola tanulói
azt hangoztatták: Jobban ünnepeltek, mint mi. Simon István
iskolaigazgató érdeklődésünkre azt mondta, nem ismeri pontosan a
tényeket, mert Csomakőrösön, majd a kovásznai ünnepségen vett részt.
Hétfőn érdeklődik, mi történt.
Molnár János tanár látta a „harci díszbe” öltözött diákokat, de szerinte
a magyar ifjak „nem vették a lapot”. Thiesz János polgármester is tud
az esetről, ő is az igazság kiderítését ígérte, Ferencz Botond MPP-elnök
szintén kíváncsi arra, mi történt a tanodában. Az utóbbi időszakban a
kovásznai líceumban felütötte fejét a széthúzás, a román tagozat
végzősei nem akarják Csoma Sándor arcképét az iskola tablóján, viszont
ortodox kereszt állítását tervezik az iskola területére.
Bokor
Háromszék
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése