2013. március 31., vasárnap

Magyarok: a halálra ítélt nemzet

magyar_lakott_teruletek_1910_700px
Népszámlálásról népszámlálásra csökken a Kárpát-medencében élő magyarság lélekszáma. A legfrissebb népszámlálási adatokat elnézve egyetlen szó jut csak az eszünkbe: HALÁL.
Na de essünk is túl gyorsan a rettenetes számokon. Az ismertetett népszámlálási adatok tükrében az utóbbi tíz évben a Felvidéken 60, Kárpátalján 9, a Vajdaságban 40-45, míg Erdélyben 120-130 ezerrel csökkent hozzávetőlegesen a magukat magyarnak vallók száma – tehát a Kárpát-medence kisebbségi magyar közösségeihez 2001 óta mintegy 230-250 ezerrel kevesebb ember tartozik, mint 2001-ben. De katasztrofális a helyzet az anyaországban is: Magyarország lakossága 2001-hez képest több, mint negyedmillió fővel – jóval a lélektani tízmilliós határ alá – csökkent.
Az ember zavarba jön, hogy a rengeteg statisztikai arculcsapásból hirtelen melyiket említse. Hogy soha ennyire kevés házasságban élő ember nem volt? Hogy a magyar otthonok már alig felében élnek hagyományos értelemben vett (papa-mama-gyerekek) családok? Hogy minden harmadikban magányosan él valaki? Hogy a családoknak csak a felében van gyerekzsivaj? Hogy több mint negyedmillióval csökkent a gyermekek száma?
Hogy irgalmatlan arányban megugrott a negyven év alatti egyedülállók száma, hogy minden nyolcadik magyart nem vár otthon senki? Hogy történelmi keresztény egyházaink tíz év alatt egymillió-nyolcszázezer (!!!) hívőt vesztettek? Stb, stb.
Évtizedek óta int, figyelmeztet, dühöng, és vádol az értelmiségnek az a része, amelyiket még egyáltalán érdekli, mi lesz ezzel a nemzettel. Keressük, kutatjuk, és elemezzük: mi az a titkos féreg, amely belülről rágja a magyart? Mindenki tudni véli, ki a felelős: a rendszerváltás, vagy éppen az, hogy nem volt. Politikusaink! Az, hogy a multik kizsákmányolják az embereket, vagy épp az, hogy túl kevés multi jön az országba. Nincs munka, nincs jövőkép, nincs otthon, ezért nincs gyerek se. Az IMF tehet róla, a Világbank tehet róla, az összes bank tehet róla. Mindez persze igaz – sokszor még így, ezekben a bizarr ellentmondásokban is. Csakhogy ez a válság ennél sokkal mélyebb. Ez a válság: mi vagyunk.
Én, Te, a monitor előtt, a kollégád vagy a párod melletted, a szemben ülő nő az autóbuszon – mindannyian. Mi, akik végigbuliztuk a húszas éveinket, s nagyjából abban a korban vágtunk bele az első komoly kapcsolatunkba, amikor a fater már kétgyerekes apa volt. S persze bebuktuk azt is, mert „még nem voltunk érettek arra, hogy lekössük magunkat”. Mi, akik végül a negyedik-ötödik párunk mellett végre megmaradunk, de akkor sem vállalunk gyereket még 5-6 évig, mert „még szeretnénk kicsit élni”. S aztán, mikor nagy nehezen rászánjuk magunkat, megállunk az első után, mert „ennek az egynek mindent meg akarunk adni”. S aztán persze nem adunk meg semmit: se testvéreket, se elegendő törődést, esti mesét és ölelést. És így majd nálunk is hitványabb felnőtt lesz belőle.
A Halál a mindennapjaink részévé vált. Ott van az agyonhajszolt fiatal férfiak heti két-három lerészegedésében, ami néhány órára feledteti, hogy otthon úgyse vár senki. Ott kíséri a partyhordákban diszkóról diszkóra járó szingli csajokat, akik minden hétvégén felszántják az utcát – hátha a hatodik boroskóla után valakinek elhiszik, hogy szépek, okosak és értékesek. És ott van a fejfájós, gyomorforgós reggelekben, amikor ők ketten bambán motyognak valamit egymásnak a gyors búcsú előtt – amit soha nem követ viszontlátás. Ott van az ezernyi elpazarolt csókunkban és ölelésünkben, amelyekből soha nem lesz boldogság, nem lesz biztonság, nem lesz család és gyermekáldás. Ott van a hitelre vett laptévék önzésében, a harmincöt éves korig tartó mamahotel kényelmében, a „gyerek előtt karrier” vakságában, a „rosszkor érkező” magzatok lemészárlásának iszonyatában.
A magyarokat közismerten utáló Ferenc Ferdinánd trónörökös jó száz esztendővel ezelőtt azt mondta: meg fogom találni azt a radírt, amellyel eltüntetem a Föld felszínéről a magyarságot. Neki már nem volt ideje rá – helyette megleltük mi magunk. Itt van a kezünkben és évtizedek óta vérfagyasztó szorgalommal dolgozunk saját eltüntetésünkön. Ideje lenne már eldobni azt a rohadt radírt, mert már alig látszunk…

Balogh Gábor : Az ország neve: Halál c. írása nyomán
Aszalos Istvánelnök 
Erdélyi Magyarságért Egyesület
 

1 megjegyzés:

  1. Bizony van sok igazság abban, ami itt szerepel.
    Nagyon jó lenne, ha a fiatalok közül sokan elolvasnák és elgondolkodnának rajta. Mi 50-60- asok sok tekintetben okai vagyunk, hogy itt tartunk, hogy ezeket megtehetik velünk, hogy engedtük, hagytuk,idáig fajulni a dolgokat, de bizony a fiatalok is és nekik is komoly részt kell vállalniuk a helyrehozatalban, annál inkább,mivel nekik még sok évet kell élniük és nem mindegy hol, hogyan. Egy igaz Magyar, hiába megy akár le a Földről,Otthon, csak Itt lehet! Nagyon sok ideje próbálják eltüntetni a Nemzetet,de végre meg KELL mutatnunk, hogy méltók vagyunk a Magyarságunkra! Hát rajta!

    VálaszTörlés