A dolog pikantériája, hogy bár sok esztendeig a mozgalmat, de főleg a Vasgárdát nem tudták a törvényszéken beíratni, ma már nem egy nyomtatványukon szerpel: Mihály arkangyal légiói, benne a Vasgárda az alkotmánynak megfelelően működik. Nagy a gyanúm, hogy valamiféle ügyvédi fifikával sikerült a törvényesség látszatát adni ténykedésüknek.
S bár törvényszéki határozat mondja ki, hogy az egész mozgalom fasiszta szervezet, akad olyan bírói döntés is, amely szerint a legionáriusok a múltban és most is jogszerűen ténykedtek. Még akkor is, ha a múltban a kezükhöz vér tapadt, és jelenleg is nem egyszer megsértik az alkotmány nemzeti és faji gyűlölet szítását megtiltó kitételét. A román igazságszolgáltatás gyengeségét mutatja és Románia jogállamiságát kérdőjelezi meg, hogy nem csak cselekedeteik, hanem egész létezésük felett szemet hunynak. Olyannyira, hogy a székelyek zászlója körüli porverés idején tűzték ki a mozgalom épületeire az új, méregzöld színű lobogókat.
Ezek nem sértik sem a kormánypártok, sem a kormány szemét. Pedig egészen Amerikáig ellátszanak. „Romániában rengeteget problémáznak a székely zászlóval, de a legionáriusok (a Vasgárda nevű egykori román fasiszta félkatonai szervezet tagjainak) zászlója szabadon loboghat” – mondta Radu Ioanid, a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum nemzetközi levéltári programigazgatója. Amikor ezt az egyik román képviselőnek megemlítettem, a válasza az volt, hogy más koordinátarendszerben lobognak. Köznyelvre lefordítva: a szemszög, amellyel nézik, nem azonos. Vagyis a román lehet fasiszta, de a székely nem.
Román Győző
Székely Hírmondó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése