Magyarország szovjet
megszállását követően következett be Magyarország igazi vészkorszaka,
amikor a jobbára zsidó származású országveszítők és ÁVO-s vezérek
kegyetlen és embertelen közé kényszerítették a korábbi rendszer közép-,
és felsőbb osztályának tagjait, de a szavát felemelő kisember is a
kínzókamrák mélyén találta magát. A 19-es patkányforradalom nagy
többségében zsidó származású vezetői vörös terrorba taszították a magyar
népet és a zsinagógák faláról mára eltűnt az a tábla, amelyben a zsidók
bocsánatot kértek társaik nemzet- és emberellenes bűncselekményéért.
Csak akkor lehet társadalmi megbékélés, ha a zsidóság hazai vezetői is
hamut szórnak a fejükre. Ha megkövetelik a holokauszt elítélését és
kimondhatják, hogy a magyar társadalom többsége közönyös és passzív
támogatója volt a zsidók munkatáborokba hurcolásának, akkor ki kell
mondaniuk azt is, hogy a pesti zsidóság többsége passzív volt az ÁVO-s
kínzókamrák és a zsidó származású állami és karhatalmi vezetők, a magyar
népet érintő kollektív leszámolás kapcsán.
Hazaárulóknak,
katonaszökevényeknek, zsidó terroristáknak is köszönhetően tudta
elfoglalni, kifosztani Magyarországot a vörös hadsereg, meggyilkolni, a
koncentrációs táborokba hurcolni az ártatlan civilek százezreit, és
meggyalázni a magyar nők és anyák tízezreit. A zsidóság kitörő örömmel
fogadta a szovjet megszállókat, és bizalmat szavazott azok magyarországi
helytartóinak. Pest elfoglalása után a nyilasnak vélt embereket az
Andrássy úti fákra akasztotta.
A 45 utáni koncepciós perek, a kivégzések, emberkínzások, kitelepítések, a koncentrációs táborok létesítése, a Horthy-rendszer tisztviselőinek és középosztályának kirablása, elhurcolása és haláltáborokba kényszerítése ellen a zsidóság nem emelte fel a szavát. Ugyanúgy viselkedett, mint szerintük a magyarok, ahogyan azt Feldmájer "rabbi" a 44-es év kapcsán a magyarokat jellemezte. A borzalmas kommunista diktatúra világszerte nagyságrendekkel nagyobb emberáldozatot és emberi szenvedést okozott, mint a fasiszta, vagy náci diktatúra, és Magyarországon a judeobolsevik korszak nem pár hónapig, hanem a hatvanas évekig tartott.
Ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja, hajtsunk fejet a véres ideológia jegyében meggyilkoltak, megkínzottak, megnyomorítottak és ellehetetlenítettek emléke előtt.
Kostás Roland - Hunhír.info
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése