![]() |
A soviniszta zsírsertés |
Azt követően, hogy a Szatmár Megyei Tanács és
Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalának vezetői péntek este 56, a
szatmári közösségért kiemelkedő teljesítményt nyújtott személyeknek
átadták a 46 elismerő és a 10 kiválósági oklevelet, valamint Iustian
Sigheteanu, Máramaros és Szatmár megye ortodox püspöke megkapta az Év
Embere elismerést, döbbenetes kijelentések hangzottak el az Északi
Színház színpadján.
Dorel Coica polgármester bejelentette, hogy Valer
Marian szenátorral közösen egy "meglepetéssel" készültek a szatmári
közönségnek. Ezt követően Valer Marian lépett a színpadra, aki előbb
kiemelte a szatmáriakat jellemző etnikai és vallási toleranciát és az
itt tapasztalt békés együttélést, azonban hamar hangnemet váltott. Előbb
kijelentette nemtetszését a székely zászlók ügyében kirobban vita
kapcsán, majd felháborítónak nevezte, hogy a Szamoskrassói Általános
Iskolát Bem Józsefről nevezték el.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősét
népirtónak nevezte, akinek a nevéhez szerinte „negyvenezer román halála
köthető". Ami nyilvánvaló hazugság és történelemhamisítás, mivel 1849.
decemberében a "kártérítést" követelő erdélyi románok összesen 35-40 000
román áldozatról beszélnek (tehát ezt is el kell osztani legalább
tízzel - a szerk.).
Mindezzel azonban még nem ért véget a magyarság
gyalázása, Marian ugyanis egy román katonai nótát kezdett el énekelni,
melynek parafrazált refrénjében az állt, hogy a román katonák kivont
dárdával keljenek át a Tiszán, és háromszor rombolják le Budapestet -
adja hírül a Szatmár.ro.
További részletek: http://kuruc.info/r/3/107817/#ixzz2KWINeWpi
Egy degenerált gyilkos semmiktől nem is várható más.Eljön lassan ,de biztosan az az idő mikor visszamásznak majd a fára.A Marosvásárhelyi fekete tavasz után elhangzott egy mondat egy néhai személyiségtől:-erősítsétek meg portáitokat,magatokat mert ez a gyilkos nép nem nyugszik míg vér nem folyik.Isten nyugosztalja.
VálaszTörlés