
Az egyik áldozat a Pannon RTV-nek
nyilatkozva elmondta, kettős állampolgár és mivel Magyarországon él, ott
kíván orvoshoz menni, és feljelentést is ott tesz majd, mivel nem bízik
a szerb hatóságokban.
A DélHír Portál
megtudta, hogy nagyjából két és három óra között történhetett a támadás a
szabadkai Városháza közelében, a McDonald's gyorsétterem mellett. A
szerbek mintegy tízen lehettek, a magyarok mindössze öten. A támadást
összeszólalkozás előzte meg, amelyet a szerbek provokáltak ki. Amikor
meghallották, hogy egymás között magyarul beszélnek a fiatalok, akkor az
egyikük azt mondta: ,,Ez itt Szerbia, és itt szerbül kell beszélni!"
Azt egyelőre nem tudni, hogy a
városközpontban működő térfigyelő kamerák felvettek-e valamit az
eseményből, de joggal várhatjuk el, hogy a hatóságok ezt leellenőrizzék
és kézre kerítsék a támadókat!
Pannon RTV nyomán T. T.
Hol vannak ilyenkor a jogvédők, az ombudsmanok, hol van az EU, az USA, miért nem kapcsolják le a világítást a Colosseumban stb???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése