Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa
hétfőn hivatalos átiratban szólította fel a megye polgármestereit, hogy
távolítsák el településükön a közintézményekről a székely zászlót.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a
prefektus a marosvásárhelyi táblabíróságnak a zászlóra vonatkozó jogerős
ítéletére hivatkozott. A táblabíróság tavaly szeptemberben
érvénytelenítette a Hargita megyei tanácsnak azt a határozatát, amelyben
a megye szimbólumává nyilvánították a zászlót.
Adrian Jean Andrei kijelentette: a törvényesség
felügyelőjeként szólította fel a polgármestereket és a megyei
önkormányzat vezetőit, hogy hajtsák végre a jogerős bírósági ítéletet,
és vegyék tudomásul, hogy a közintézményekre nem tűzhető ki a székely
zászló.
A megyei tanács szerint még nem hatályos
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke azt mondta:
az ítélet akkor válik hatályossá, ha szövege megjelenik a hivatalos
közlönyben. Ez pedig még nem történt meg.
A tanácselnök hozzátette: a sajtóból tudja, hogy
Kelemen Hunor Victor Ponta miniszterelnökkel készül egyeztetni a székely
zászló kérdésében, és meg szeretné várni ennek az egyeztetésnek az
eredményét. Megjegyezte, minden oldalról nyugalomra intették, és ő is
úgy véli, meg kell várni, hogy lecsillapodjanak az indulatok.
Az Antena 3 hírtelevízió vasárnap esti beszélgetős
műsorában mind Mircea Dusa védelmi miniszter, a kormány hargitai
származású tagja, mind Radu Stroe belügyminiszter kijelentette,
törvénytelen a székely zászló kitűzése a közintézményekre.
Az Agerpres hírügynökség közlése szerint Hargita
megyében negyven polgármesteri hivatalon, 62 iskolán és több más
középületen leng a székely zászló.
(MTI)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése