Victor Ponta azt üzente finoman Magyarországnak, hogy arcátlanság, amit
művelnek zászlóügyben. A külügyminiszter meg udvariasan megmondta a
magyar nagykövetnek, ha nem viselkedik rendesen, ki lesz rúgva az
országból. Románia egyértelműen elvárná Magyarországtól, hogy ne legyen
pofátlan, és ne mondjon olyanokat, hogy ha az itteni magyarok
autonómiát akarnak, Magyarország támogatni fogja.
És akkor szent lesz a béke. A románok számára elfogadhatatlan, hogy mi
itt rázzuk a rongyot, a székely zászlót, mert ez toleráns
honfitársainknak sérti a szemét.
Törvényt kellene hozni, miszerint bármely ország, nép, nemzet vagy
nemzetiség zászlóját árbocra lehet tűzni, csupán a székelyét, a magyarét
nem, s mindazokat, melyek hasonlítanak hozzájuk (olasz, bolgár), mert
összetéveszthetőek, és ezáltal sértőek lehetnek.
Az is zavaró, hogy még mindig ilyen sok magyar él itt, pedig Románia
igazán mindent megtett beolvasztásukért. Ilyen téren nagy sikereket ért
el a szórvány felszámolásában, de a tömbben még mindig akad tennivaló. A
németeket és a zsidókat sikeresen eladták, de valahogy mi nem vagyunk
olyan kelendőek. Pedig mennyi jó ház, föld, erdő maradna azok után, akik
elmennének innen! Gondolkodhatnának azon, hogy Románia fizessen
valamicskét annak az államnak, mely befogad minket.
Az elmúlt napokban bebizonyosodott, hogy nemcsak a székely lobogó
kitűzését ellenzik, hanem autonómia helyett is lóbogot (!) adnának
nekünk. A romániai magyarok és székelyek előtt lobogóként lebegnek a
többi országokban élő példák, emlegetik is minduntalan, ahelyett, hogy
javasolnák, azok is kövessék az itteni mintát. Még csak ott tartunk,
hogy az Európai Bizottság szóvivője kijelenti, ez a cirkusz két ország
belpolitikai kérdése, és nem foglal állást, csak ha majd az Európa
Parlamentben foglalkoznak vele.
A hiba az európai törvényekben és a nyugati példákban rejlik. Minden
román vezető Ceauşescu óta hajtogatja, hogy Románia példásan, az európai
normáknak megfelelően megoldotta a kisebbségi kérdést. Ezek szellemében
meg lehetne hívni Brüsszelbe olyan román szakértőket, akik például az
Antena 3 televízióban mondják a tutit, hadd segítenének Európának újabb
törvényeket kidolgozni a román gyakorlat és tapasztalat alapján. Sőt –
mivel a honi normák túl is szárnyalják az európaiakat –, még lehetne
kurtítani is a nekünk szánt jogokon.
Az a baj, hogy Európa boldogabbik fele nem vesz példát Romániától, hanem
mindenféle autonómiát ad a katalánoknak, baszkoknak, dél-tiroliaknak,
finnországi svédeknek. Sőt, azt is megengedi, hogy Németország
szövetségi állam maradjon. Aztán ott van az a Svájc is négy hivatalos
nyelvével. Az ilyesmit nem lenne szabad megengedni, egész Európában a
sikeres román modellt kellene alkalmazni. Törvényt kellene hozni, hogy
minden autonómiát betiltanak, egy országban csak egy hivatalos nyelv
maradjon, s minden állam nemzetállam.
Mindez most még csak álom, de megvalósítható!
Kuti János
Háromszék
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése