
A szocialista képviselő gyulai nyilatkozata nem tekinthető „hirtelen felindulásból” elkövetett kirohanásnak, hiszen szélsőséges, erdélyi nemzettestvéreinket következetesen románnak nevező véleményét még aznap este megismételte, sőt még tetézte is az ATV-ben.
A közleményben a jobbikos politikusok szégyenletesnek és elfogadhatatlannak nevezik, hogy a kommunista utódpárt huszonhárom évvel az állítólagos rendszerváltás után előássa történelmünk legsötétebb évtizedeinek ordas eszméit. Szanyi Tibor szavai világosan megmutatták: bár a ’89-es politikai elit két évtizede folyamatosan a „szélsőjobboldali veszéllyel” riogat, Magyarországon nem a „fasizmus”, hanem a szélsőbalos nemzetellenes uszítás mérgezi a közéletet és a magyar emberek lelkét. Mesterházy Attila képmutató kolozsvári bocsánatkérő gesztusának mosolygó álarca mögül most elővillant az MSZP igazi „nemzetpolitikája”. Az, amelyet már nagyon jól ismerhetünk a hazaáruló kommunista diktatúra idejéből. Kádár élt, Kádár él és élni is fog mindaddig, ameddig utódai következmények nélkül terjeszthetik a kádárizmus szellemi pestisét - hangsúlyozza a közlemény.
Szanyi Tibor kijelentései nem csak undorral töltenek el minden jóérzésű embert, de félelmet is keltenek a külhoni magyarok között, akik joggal tartanak attól, hogy ha szocialisták ismét hatalomra kerülnek, az anyaország hátat fordít nekik. Határozottan és egyértelműen meg kell üzennünk: nincs visszaút az önfeladás és a nemzetárulás évtizedeibe! Szanyi Tibornak távoznia kell a közéletből! Gátlástalan uszításával sokadjára vált méltatlanná a magyar néptől kapott országgyűlési mandátumára, így felszólítjuk, hogy arról azonnal mondjon le! Ameddig az MSZP frakciójában ül, a józanul gondolkozó és nemzeti sorskérdéseink iránt elkötelezett politikai erők vonjanak karantént a párt köré! Hirdessünk zéró toleranciát a nemzetellenes erőkkel szemben! - szólítanak fel a közleményben.
barikad.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése