5000
lejes bírsággal fenyegeti Jean-Adrian Andrei Hargita megyei prefektus a
megye polgármestereit és közintézményeinek vezetőit a magyar zászlók
miatt.
A
kormánymegbízott tegnap körlevelet küldött az elöljáróknak, amelyben
felhívta figyelmüket a román zászló, a nemzeti himnusz és a címer
használatáról szóló 1994/75-ös törvényre, illetve a 2001/1157-es
kormányhatározatra, és felkérte a címzetteket, hogy csupán a törvény
által előírt körülmények között tűzzék ki más államok zászlaját, ha nem
akarnak szankciókat. A hatályos jogszabályok értelmében más államok
zászlaját csak a román zászlóval együtt, és csak hivatalos állami
látogatások alkalmával, illetve egyes ünnepségek és nemzetközi
összejövetelek alkalmával lehet kitűzni a hivatalos épületekre és
közterekre. A Hargita megyei prefektus leszögezte: e jogszabályok
betartása nem fakultatív jellegű, és aki nem alkalmazkodik, vállalja a
törvény által előírt szankciókat. A bírságok 2500 és 5000 lej között
mozognak.
„Hargita megye legtöbb polgármesteri hivatalán, ahol magyar a polgármester, állandó jelleggel ki van tűzve Magyarország zászlaja” – indokolta levelét Jean-Adrian Andrei, aki szerint 2002 óta egyetlen büntetést sem róttak ki emiatt. „A legutóbbi két szankciót megközelítőleg egy évtizeddel ezelőtt, 2002-ben rótta ki a prefektusi hivatal Csíkszentmárton és Csíkszentkirály településeken, amikor a jelenlegi védelmi miniszter, Mircea Duşa volt a prefektus, én pedig személyi tanácsadója voltam” – mondta, és bejelentette, hogy a legrövidebb időn belül elkezdődnek az ellenőrzések zászlóügyben.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése