Bartókot és Lisztet szlovákként adták el
"Szlovákia – egy kis ország nagy zenei
hagyományokkal" címmel az athéni szlovák nagykövetség klasszikus zenei
koncertet szervezett. Többek közt Mozart, Beethoven, Schubert és Brahms
műveit mutatták be, a darabok felvezetésében több különös mondat is
elhangzott. Az athéni botrányról Sándorfi Eszter nagykövet levélben
értesítette a külügyminisztérium illetékeseit: Németh Zsolt
államtitkárt, Prőhle Gergely helyettes államtitkár és pár külpolitikai
képviselőt.
A hozzánk is eljutott levélben a nagykövetasszony arra panaszkodik, hogy szinte hagyomány, hogy a Pozsonyban bármilyen formában megfordult zenészeinket, zeneszerzőinket a szlovák nagykövetség kommunikációjában szlovákként titulálják.
A januári koncerten Bartók Bélát, mint az
egyik legnagyobb szlovák népzenekutatót és gyűjtőt mutatták be. Liszt
Ferenc esetében óvatosabban fogalmaztak, és csak azt említették, hogy
feltételezhetően szlovák családi vonatkozások is vannak. Brahms magyar
táncait úgy konferálták fel, hogy a darabot tévésen hívjuk magyar
táncoknak, mert az a cigányzene hagyományain alapul, és közelebb áll a
roma, mint a magyar kultúrához.
Az eset azért is figyelemreméltó, mert visszatérő jelenségről van szó, mivel egy tavalyi koncerten szintén több magyar zeneszerzőt szlovákként konferáltak fel, meg sem említve az esetleges magyar vonatkozásokat. Illetve a nyáron egy szlovák cigányzenekar játszott többek között csárdást, és egyéb tradicionális magyar népzenét, anélkül, hogy Magyarországot egyszer is megemlítették volna.
A magyar nagykövet levelében úgy véli, hogy a görög közeget kihasználva szlovák részről tudatosan építenek fel egy hamis képet. Azt javasolja, hogy valamilyen formában kollégáinak jelezni kellene pozsonyi kapcsolatok felé, hogy a V4 együttműködést teljesen felesleges zenetörténeti dimenziókkal mérgezni; “Szlovákia húszéves fennállásának és elért eredményeinek tükrében, Pozsonynak is érdeke, hogy meghaladja a „Nagy Sándor” komplexust.” – írja.
Sándorfi Erzsébet nagykövet telefonon nyilatkozott az Indexnek: “Nem igazán értem, hogy ez a rendezvénnyel kapcsolatos észrevétel miért és hogyan kapott nyilvánosságot, de ha már így adódott, fontosnak tartom elmondani, hogy ezek a kijelentések nem a szlovák nagykövetség részéről hangzottak el, hanem a darabokat felkonferáló zenekar tagjától. Az athéni szlovák nagykövetséggel egyébként nagyon jó az együttműködésünk, bilaterálisan, és a Visegrádi Együttműködés keretében is. Ha ilyen jellegű probléma, esetleg félreértés merül fel, azt személyesen is meg tudjuk oldani. Meggyőződésem, hogy a Kárpát Medencében azokra a dolgokra kellene összpontosítani, ami összeköt bennünket, a közös múltra, kultúrára – amelyhez hozzátartozik, hogy megosztjuk, de természetesen egyben tiszteletben is tartjuk egymás értékeit.”
index.hu
A hozzánk is eljutott levélben a nagykövetasszony arra panaszkodik, hogy szinte hagyomány, hogy a Pozsonyban bármilyen formában megfordult zenészeinket, zeneszerzőinket a szlovák nagykövetség kommunikációjában szlovákként titulálják.
Szlovák válasz
Megkerestük az athéni szlovák nagykövetséget, ahol azt a választ kaptuk, hogy semmi ilyesmit nem mondott a nagykövet, és a követség semelyik képviselője sem. Az Index kérdésére, hogy a fenti mondatok valóban elhangzottak–e a koncerten, azt a választ kaptuk, hogy „Nem áll érdekünkben kommentálni az önök nem hivatalos információit. Mi releváns választ adtunk a szlovák nagykövet beszédét illetően.” Egy pár perccel később érkezett email-ben azt írták, hogy a koncertről semmilyen videó vagy hanganyag nem készült.Az elkapott levél
Sándorfi Eszter nagykövet levelében azt írja, hogy „A szlovák magatartásból átüt a húsz évesmúltra visszatekintő állam identitáskereső frusztrációja.” Hangsúlyozza, hogy elvárható lenne,hogy olyan nemzetközileg magyarként ismert személyiségeket, mint Bartók Bélát vagy Liszt Ferencet, ne „szlovákosítsák el”.Az eset azért is figyelemreméltó, mert visszatérő jelenségről van szó, mivel egy tavalyi koncerten szintén több magyar zeneszerzőt szlovákként konferáltak fel, meg sem említve az esetleges magyar vonatkozásokat. Illetve a nyáron egy szlovák cigányzenekar játszott többek között csárdást, és egyéb tradicionális magyar népzenét, anélkül, hogy Magyarországot egyszer is megemlítették volna.
A magyar nagykövet levelében úgy véli, hogy a görög közeget kihasználva szlovák részről tudatosan építenek fel egy hamis képet. Azt javasolja, hogy valamilyen formában kollégáinak jelezni kellene pozsonyi kapcsolatok felé, hogy a V4 együttműködést teljesen felesleges zenetörténeti dimenziókkal mérgezni; “Szlovákia húszéves fennállásának és elért eredményeinek tükrében, Pozsonynak is érdeke, hogy meghaladja a „Nagy Sándor” komplexust.” – írja.
Sándorfi Erzsébet nagykövet telefonon nyilatkozott az Indexnek: “Nem igazán értem, hogy ez a rendezvénnyel kapcsolatos észrevétel miért és hogyan kapott nyilvánosságot, de ha már így adódott, fontosnak tartom elmondani, hogy ezek a kijelentések nem a szlovák nagykövetség részéről hangzottak el, hanem a darabokat felkonferáló zenekar tagjától. Az athéni szlovák nagykövetséggel egyébként nagyon jó az együttműködésünk, bilaterálisan, és a Visegrádi Együttműködés keretében is. Ha ilyen jellegű probléma, esetleg félreértés merül fel, azt személyesen is meg tudjuk oldani. Meggyőződésem, hogy a Kárpát Medencében azokra a dolgokra kellene összpontosítani, ami összeköt bennünket, a közös múltra, kultúrára – amelyhez hozzátartozik, hogy megosztjuk, de természetesen egyben tiszteletben is tartjuk egymás értékeit.”
index.hu
Hát a tótoktol nem is várhatunk mást ,ők egy szuper faj mint az oláh.A ni szívünkben az igaz emberek élnek,és ez a fontos .A világ gondolkodó és értelmes rétege amúgy tudja a valóságot.Az ilyen nemzetek még a Biblia szerint ,mind elporladnak felszívódnak.Nekik a mindennapi örömük ,ha valamit aznap hamisítani próbálnak.Ez nem mindig jön be,mivel a világ már tájékozott.
VálaszTörlés