Ismét beidézte a szlovák rendőrség a magyar
állampolgárságukat nyíltan vállaló lévai magyarokat, Dolník Erzsébetet,
Kassai Gyulát és Gubík Lászlót - tájékoztatták az MTI-t az érintettek
kedden.
A lévai járási rendőrkapitányság ezúttal "szóbeli
egyeztetés" címén, december 19-ére idézte be a személyi okmányaik
beszolgáltatását megtagadó felvidéki magyarokat, jelezve: ha hathatós
magyarázat híján maradnak távol, a rendőrség elővezetheti őket.
Az érintetteket korábban már többször beidézték a
szlovák hatóságok azzal a felszólítással, hogy adják le - a szlovák
állampolgársági törvény és az erre vonatkozó szabályozások szerint -
érvénytelenné vált személyi okmányaikat. Az idézések hivatkozási alapját
az érintettek minden esetben indokolatlannak minősítették, és nem
tettek eleget a felszólításnak, emiatt pedig "kötelességszegés" címén
többször is pénzbírság kifizetésére kötelezték őket.
"A mostani már a nyolcadik vagy a kilencedik
idézés, amelyet ebben az ügyben a rendőrségtől kaptam. Érdekes módon
mindig valamilyen ünnep környékén küldi ezeket a rendőrség, volt úgy,
hogy újévkor, egyszer a születésnapomra, most pedig karácsony előtt" -
mondta az MTI-nek Gubík László. Az ügyben már többször is ismertették a
hatóságokkal álláspontjukat, ami nem változott, és mivel továbbra is
szlovák állampolgárnak is érzik magukat, nem adják le személyi
okmányaikat - jelentette ki. Hozzátette: az idézésnek eleget akarnak
tenni, de kizárólag ügyvédjük jelenlétében. Ő azonban beteg, amiről
levélben értesítették a rendőrséget, új időpontot indítványozva.
Kassai Gyula azt mondta: nem látják akadályát
annak, hogy egy másik időpontban megjelenjenek a rendőrségen, és
"tisztázzák a helyzetüket", valamint kísérletet tegyenek arra, hogy a
rendőrség leállítsa a velük szembeni eljárást. "Ha ez lesz a beszélgetés
tárgya, akkor állunk elébe, ügyvéd jelenlétében, és nem azzal a céllal,
hogy a személyi igazolványt leadjuk" - fejtette ki.
Hasonlóképpen vélekedik Dolník Erzsébet is. A
személyi igazolványaik érvényesek, azokat nem adják le, és ha kell, a
rendőrségi határozatok ellen akár a legfelső bírósághoz is fellebbezni
fognak - szögezte le.
(MTI nyomán)
További részletek: http://kuruc.info/r/3/105636/#ixzz2FQ7UmTHq
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése