
Autonómiatüntetés Sepsiszentgyörgyön, 2012. november 24. Fotó: Albert Levente
Ha nem gőgölné továbbra is magát az RMDSZ, s ha nem próbálná választási versenytársára hárítani, hogy néhány, pontosabban négy képviselőjével kevesebb jutott be a T. Házba, mint négy évvel korábban, ha nem csupán azon járna az esze, hogy valamilyen megalkuvás árán mégiscsak a hatalom részese legyen, ha jobban becsülné az önrendelkezést határozottabban követelő nemzettársait, mint román politikai ellenfeleit...
...ha
valóban hinne abban az egységben, melyet már ősidők óta választási
kampányszlogenként használ, ha nem űzne csúfot vagy legalábbis nem
gúnyolódna ellenzékével, ha őszinte önvizsgálatot végezne, s nem
állandóan külső okokra hárítaná azt a valós tényt, miszerint
elveszítette egykori híveinek kétharmadát, talán végiggondolna egy olyan
stratégiát – mert taktikázni két választás között fölösleges –, melynek
eredményeként ismét urnák elé lehetne vonzani az erdélyi magyar emberek
újabb százezreit.
Természetesen, senki sem tekinthet el a demográfiai mutatók rossz
alakulásától vagy a külföldre áramlás tényétől. Tudomásul vettük, hogy
az elmúlt húsz év során több mint 400 000 ember hagyta el szülőföldjét,
hogy az itthon maradottak gyorsan, de biztosan öregednek, s ami még
lefegyverzőbb: a fiatalok egy része közömbös, másokat taszít a politikai
élet, s még annyi fáradságot sem vesznek, hogy elmenjenek szavazni.
Nos, mindezek tudatában az RMDSZ-nek nem azon kellene jelen pillanatban
sem törnie a fejét, hogy jobboldali hitvallása ellenére odacsapódjék-e
bólogatójánosnak Victor Pontáék enyhén szólva is finom-vegyes baloldali
szövetségéhez. Hisz látják-tudják: a román parlament olyannyira
megduzzadt, mint a mesebeli kisgömböc (az ki is pukkant!!!), 588 honatya
és honanya készül a székfoglalóra – bár, mint kiderült, még szék sem
jut mindnyájuknak. Azzal is szembesülniük kell, hogy a román fél – főleg
a liberális tábor – bosszúért liheg, nem feledik, hogy fő ellenségüket,
a már-már diabolizált Traian Băsescut azért kell még mindig
elviselniük, mert a magyar szavazók jórészt távol maradtak a nyári
referendumtól. Tehát egyelőre teljesen jelentéktelennek tetszik az RMDSZ
súlya a parlamentben, s Victor Ponta ama terve, hogy megbékélést hozzon
a társadalomba a magyarok keblére ölelésével, sokat nem jelent, hisz az
eredeti ajánlattól máris visszahátrált, már csak parlamenti
háttér-együttműködést lebegtet Kelemen Hunorék orra előtt.
Egyértelmű, hogy a parlamentet uraló kétharmados többség, akár hatalmon belül, akár azon kívül leledzik a magyarok szövetsége, fékezhetetlenül és megállíthatatlanul saját céljait és érdekeit fogja megvalósítani. Igaz, az európai gazdasági és nemzeti mozgásterekre figyelnie kell.
Lefegyverezve sem kell érezniük magukat a szövetség képviselőinek, de látva eddigi nyilatkozataikat, ilyen veszély nem is fenyeget. Elég teátrálisan máris felvállalták azok képviseletét is, akik nem rájuk szavaztak, azokét is, akik el sem mentek voksolni. De emellett végig kell gondolniuk, miként lehetne mégis újraépíteni a hazai magyar egységet úgy, hogy visszavonzzák az aktív polgárok körébe azokat a százezreket, kik azért nem járultak az urnák elé, mert sem az RMDSZ-ben, sem a Néppártban nem bíztak.
Egyértelmű, hogy a parlamentet uraló kétharmados többség, akár hatalmon belül, akár azon kívül leledzik a magyarok szövetsége, fékezhetetlenül és megállíthatatlanul saját céljait és érdekeit fogja megvalósítani. Igaz, az európai gazdasági és nemzeti mozgásterekre figyelnie kell.
Lefegyverezve sem kell érezniük magukat a szövetség képviselőinek, de látva eddigi nyilatkozataikat, ilyen veszély nem is fenyeget. Elég teátrálisan máris felvállalták azok képviseletét is, akik nem rájuk szavaztak, azokét is, akik el sem mentek voksolni. De emellett végig kell gondolniuk, miként lehetne mégis újraépíteni a hazai magyar egységet úgy, hogy visszavonzzák az aktív polgárok körébe azokat a százezreket, kik azért nem járultak az urnák elé, mert sem az RMDSZ-ben, sem a Néppártban nem bíztak.
Régebbecske, még mielőtt ez a csúnya kiszorítósdi – aki nincs velem, ellenem – megkezdődött volna, az RMDSZ-ben kipróbáltak egy meglehetősen életképes módszert: az előválasztásokat. Újraélesztéséhez vagy korszerűbb, vonzóbb megújításához előbb természetesen békét és szövetséget kell kötniük, le kell osztani a feladatokat, oly módon, hogy a parlamenten kívüli erők autonomista, regionalizáló elképzeléseit nem hallgatják el a román parlamentben, hanem – miként a kampányban ígérték – annak következetes szószólóivá válnak, s azok a kis pártok, melyeknek most nem sikerült átütő erőt és szavazótábort felmutatniuk, ne ellenségként fogadtassanak, hanem a civil társadalom, a magyar közösségi akarat és erő megtestesülésének eszközeiként, egyfajta motorjaiként. Ugyanis addig, míg csak négy-ötezer ember áll ki a térre, hogy autonómiát, közösségi jogokat követeljen, s nem tudnak maguk mögött akár havonta felvonuló százezres tömeget felmutatni, addig minden ilyenszerű megmozdulásra nemcsak Bukarestben legyintenek, hanem Európában is.
A magyar egység megteremtése tehát életszükséglet, emelt fővel való megmaradásunk záloga. Az RMDSZ – bármennyire nem tetszik neki – a román parlament jelenlegi összetételét tekintve csak ötszázalékos párt, súlyát, biztos hátterét a civil társadalom, magyarok tömegei és az egyelőre még csak a szerveződés állapotában lévő Néppárt tudná erősíteni. No, meg a polgáriak, ha végre eldöntenék, melyik csónakba ugranak: Toró Tiborék, illetve Tőkésék mellé vagy az RMDSZ-ébe.
Négy éve van tehát az erdélyi, romániai magyarságnak, hogy a maga sajátos egységét megteremtse. E cél nem lehetetlen, csupán kis alázatot kíván, és önzetlenséget, nyitottságot, melyek ugyan nem politikai fogalmak, de a kisebbségi politizálásba beleférnek. Ha az erdélyi magyarság megmaradásáért nem képes összefogni a politikum, nem állítja maga mögé a másra, többre, jobbra vágyó embereket, akkor néhány évtized múlva, kik még élnek, tálcán nyújthatják át a szórványok szórványát és az elszórványosodott Székelyföldet Ponta és Antonescu utódainak.
Háromszék
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése