
Összeállt a nagykoalíció a
Jobbik ellen, a "nácik" ellen. Végig kellett nézni a vasárnapi
összeboruláson a kisfilmet, amint Dunába lőnek embereket. Mert a Jobbik a
gyűlöletkeltő, gyilkos, náci, rasszista, s a párt neve gyűjtőfogalma
lett mindennek, ami rossz. Szerintük.
Csakhogy van itt egy bökkenő. A Mandiner blog átvette egy magyar nyelvű cionista portál
írását. A magát Nechemia Ben Avrahamnak nevező egyén megmutatta, hogy
mi a gyűlölet. Megmutatta szépen, mi van a színfalak mögött.
Betekinthetünk a beteges, gyilkos szándékú vigyorgók sirámai mögé. Az
írás maga egy meglehetősen primitív, buta fröcsögés, „koákanyílással”
(sic!) , lábasfejűekkel megfűszerezve.
A blog szerint annak, "aki szerint
listázni kellene a nemzetbiztonsági szempontból veszélyt jelentő kettős
állampolgárokat (nem a palesztin-magyar, az iráni-magyar, a szír-magyar
stb. állampolgárokra gondolt) –nincs semmi köze a magyarországi
zsidósághoz, amelynek már akkor sem térkép volt e táj, amikor a későbbi
honfoglalók még javában a meótiszi mocsarak körül kalandoztak, és
álmukban sem gondolták volna, hogy valaha ilyen sötét, ócska lumpen
miatt kell majd szégyenkezniük, mint ez a jobbikos szarjankó”. (Radnóti
sem feltétlenül ilyeneknek írta sorait…).
Azt is megtudhatjuk, hogyan gondolkodik a
primitív lény a határon túli magyarjainkról: „ő legfeljebb arról a több
százezer románról, szlovákról tudhat, akiket az anyapárt a 2014-es
választási csalásokban kíván majd felhasználni.”
Az írásból az is kiderül, hogy írója
szerint a jobbikosok - és így a rájuk szavazók is – „törvényen kívül
helyezték magukat, a magyar szellemi élet kóbor kutyái lettek, akiket
veszettség esetén – mint arra a jelenlegi helyzet egyik felelőse,
Gyurcsány is célzott annak idején – sintértelepre kell vinni."
Eddig a fröcsögés, az önvallomás
magukról, azokról, akit és amit képviselnek. De a bosszú népe nem ismer
határt: az alábbi két fotó került a cikkbe, a képaláírásokat változtatás
nélkül közöljük:

Kép a jövőből: Vona Gábor, Novák Előd, Gyöngyösi Márton, Sneider Tamás hazaárulók felelősségre vonása

A Jobbik elnevezés alatt bujkáló csürhe szabót keres, aki elkészítené a nyakravalót
Ez az igazi gyűlöletbeszéd. Ez az igazi
gyilkos eszme. Egyenes felhívás arra, hogy magyar embereket kell
felakasztani. Csakhogy ezúttal a történet itt nem áll meg. Információink
szerint ugyanis a Jobbik megteszi a szükséges jogi lépéseket. Elég volt
a szenvedő mosoly mögé rejtett gyűlöletből!
barikad.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése