Áltathatjuk
magunkat ideig-óráig, de valós összefogás továbbra sincs az autonómia
ügyében. A szombati tüntetésen még ennek ellenkezőjét látszott igazolni
az RMDSZ-es felvonulás, az utóbbi nyilatkozatok, kiszivárgott hírek
azonban bizonyították: sokan, nagyon sokan pártpolitikai propagandának
tekintették és használták a székely önrendelkezési harc újabb
állomását.
 |
2004-ben még ezzel hülyítették a népet, most már nem említik a kampányban |
Kivonultak
és első sorban álltak az RMDSZ-es elöljárók, jelöltek, de hiányoztak a
szövetség kezdeményezte megmozdulásokon sűrűn jelen levő hivatalnokok,
tisztségviselők – kiszivárgott hírek szerint egyenesen megtiltották
részvételüket –, s bár kiállításmegnyitóra Sepsiszentgyörgyre érkezett
Kelemen Hunor szövetségi elnök is, valahogy számára sem volt fontos,
hogy megmutassa magát a székelyföldi autonómiát követelő tiltakozáson.
Délután már azt nyilatkozta: legalább 700 embert ők mozgósítottak, de
Borboly Csaba, a szomszéd és szintén székely megye tanácselnöke előbb
elítélte a megmozdulást, amely szerinte lejáratja és hiteltelenné teszi
az autonómia ügyét, aztán azt fejtegette: „csak a 250 néppárti jelöltnek
sikerült megmozgatnia még 2–3 embert”. A háromszéki RMDSZ-esek halkan
fanyalogtak, „fontos az autonómia, de azért mindennap dolgozni kell” –
mondogatták, s lám, ők ezt teszik. Tamás Sándor megyei elnök vívmányokat
emlegetett, például az elmúlt 23 év legnagyobb székelyföldi diadalát, a
nemrég befejezett 220 kilométer aszfaltutat. Ez volt a válasza arra,
amit Tőkés László fogalmazott meg: „Székelyföld és az erdélyi magyarság
önrendelkezése olyan ügy, amelyet sem tornatermekkel, sem 64 kilométer
erdélyi autópályával nem lehet kiváltani.”

Kampányban szervezték a tüntetést, ennek minden előnyével és
hátrányával. Nagyobb figyelmet irányított rá, és jelenlétre kötelezte a
más politikai táborba tartozókat is – ugyanakkor élesítette az utólagos
nyilatkozatokat, mindenki saját hasznára igyekszik fordítani a
történteket. Parlamenti bársonyszékekért folyik a harc, s a majdani
hatalomért, amelyhez az RMDSZ-esek nem titkoltan mind közelebb érzik
magukat. Míg Sepsiszentgyörgyön az autonómiáért tüntetett majd négyezer
ember, az RMDSZ vezetői már arról álmodoztak és nyilatkoztak, hogy
december 9. után miként lépnek szövetségre az új román hatalommal.
Nincs egyetértés az autonómia ügyében, és ez jól tükröződik a most ismét
egyértelművé váló, nagyon különböző politikai nézetekben. A néppártiak
azt hirdetik, amit többen is megfogalmaztak a tüntetésen: az autonómia
az egyetlen megoldás Székelyföld számára, és elérése érdekében
haladéktalanul cselekedni kell. Az RMDSZ ezzel szemben szép lassan
lépegetne nem is annyira az önrendelkezés, mint inkább a hatalom
irányába.
Mi pedig választhatunk, s két hét múlva voksunknak értéke, értelme lesz.
Háromszék
Egy olyant, hogy rmdsz nem ismerek, de egy, a hatalmasok bársonypáholyában félmeztelen hincoló és olykor hangosan nyögdécselö udémérét, kinek hol a szája hol a mása tele van, azt igen. S aki nem túl csalfa ahhoz, hogy mindenféle hamis szemforgatással házaljon a helybenhagyott magyarságnál és bizonygassa hamis érvekkel, miért is nem képviselte valós és törvényes érdekeiket az elmúlt 23 évben. Azt a 64km aszfaltszallagot pedig tolják becsesebb felükbe, mert az nagy elönyt nem képez sem Székelyföldnek, sem az erdélyi Magyaroknak - legfennebb a kiaknázást segítik elöre és az érdemtelenek tömeges bevonulását - legyenek azok bármi nemzetiségü és szándéku emberek. Ezért remélhetöleg a más képviseletek kapnak annyi voksot, hogy rájuk hozva a sort, most tölük várjuk a képviselet életbeültetését olyan formában, amiben ez a már lekopott dáma nem volt képes véghezvinni. Sok sikert EMNP és a többiek, az udéméré pedig üljön le a becsesebb felére és vonja le magának a következtetéseket! Pont.
VálaszTörlésNagyon szomorú ,hogy nem figyeltünk önmagunkra ,és ezeknek sikerült ellopni az életünkből egy jó pár évet.több mint valószínű a fiatalabb generáció jobban odafigyel majd.Tanul a hibákból.
VálaszTörlés