2012. november 30., péntek

Az igazságot hirdető fiatalokat hurcoltak meg a román csendőrök Székelyföldön

Csíkszereda központjában csütörtök délután plakátoló fiatalokra csapott le a csendőrség, akiket igazoltatás után elő is állítottak. A feltűnő plakátokkal az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) tagjai az 1918. december elsejei gyulafehérvári román nemzetgyűlés mindeddig be nem tartott ígéreteire kívántak emlékeztetni.
plakatolas vn 010_b
A nagyméretű plakátokon fehér alapon, fekete betűkkel az alábbi szöveget tüntették fel: „1918. december 1-jén a gyulafehérvári nemzetgyűlésen önrendelkezést ígértetek! Ne feledjük! Követeljük!”
Sorbán Attila Örs, az EMI országos elnöke, aki szintén részt vett az akcióban, kifejtette: Csíkszereda központjában, az erre a célra kijelölt helyeken ragasztották ki tájékoztató jellegű plakátjaikat. Körülbelül negyven perc elteltével jelent meg két csendőr, akik először igazoltatták az ifjakat, majd bekísérték őket a csendőrségre, ahol vallomást kellett írjanak, majd távozhattak. Bírságot nem szabtak ki rájuk – informált az EMI országos elnöke.
Az EMI tagjaival együtt lapunk munkatársát is – aki a feladatát végezte, fotózta az eseményt – beszállították a csendőrségre, annak ellenére, hogy igazolta magát.

Székelyhon.ro


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése