Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) ungvári szervezete nyilatkozatban tiltakozik a kárpátaljai települések 19. század végéről és 20. század elejéről származó anyakönyveinek hivatalosan elrendelt megsemmisítése ellen, követelve az utasítás hatályon kívül helyezését.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott nyilatkozat szerint az UMDSZ ungvári
városi szervezetének elnöksége mély megdöbbenéssel értesült a
zaholovok.com kárpátaljai hírportálon megjelent tudósításból arról, hogy
a Ungváron hivatalos utasításra 19. század végi, 20. század eleji
anyakönyveket semmisítettek meg. A mellékelt fényképek tanúsága szerint
az elpusztított anyakönyvek között számos magyarlakta település, így a
többi között a nagyszőlősi járásban fekvő Feketeardó község 1907-1925
közötti bejegyzései is szerepeltek - olvasható a közleményben. A magyar
szervezet szerint a hivatalos szervek azzal indokolták "barbár
tettüket", hogy a megsemmisített kötetek csupán másodpéldányok voltak,
azok tartalmát pedig már feldolgozták, digitalizálták.
"Ezúton nyomatékosan felszólítjuk az Országos Állami Igazságügyi
Főhivatalt, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatalt, a
Kárpátaljai Megyei Igazságügyi Hivatalt, hogy állítsák le a kárpátaljai
lakosság születésével és halálozásával kapcsolatos információkat
tartalmazó eredeti, illetve másolatban fennmaradt okmányok
megsemmisítését elrendelő határozat végrehajtását, kezdeményezzék annak
hatályon kívül helyezését" - áll a nyilatkozatban. Az UMDSZ ungvári
szervezete egyúttal emlékezteti a hatalom képviselőit arra a tényre,
hogy a Magyar Királyság és a Csehszlovák Köztársaság idején kiállított
anyakönyvek megsemmisítésével fontos, nemzeti örökségnek számító értékek
vesznek el.
"Tiltakozunk múltunk kulturális öröksége, szellemi és tárgyi
értékeinek és relikviáinak pusztítása ellen. Felhívunk minden józanul
gondolkodó állampolgárt, hogy közös erővel vessünk gátat eme
pusztításnak, hiszen csakis múltunk mély ismerete erősítheti meg
jelenünket és jövőnket itt, szülőföldünkön is" - zárul a magyar
szervezet nyilatkozata.
(MTI, STOP) https://www.szentkoronaradio.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése