![]() |
A magyargyűlölő rohadék |
Lăcătuşu nem felejti el megjegyezni: az elnevezést kizárólag román nyelven lehet megfogalmazni, a kisebbségek nyelvére történő fordítása mindössze tájékoztató jellegű, hivatalos okiratban nem használható. Barót polgármestere, Lázár-Kiss Barna András lapunknak elmondta: támogatja, hogy a Szabadság térnek a református templomtól a Fényes vendéglőig tartó szakaszát, illetve az átellenben levő részét Székely Önkéntesek Terének nevezzék el, ám úgy véli, az átnevezést előbb közvitának kellene megelőznie. „Amikor májusban az újságban megjelent, hogy a református presbitérium kérte a tér átnevezését, meglepetésként ért, hiszen mi, RMDSZ-es tanácstagok erről semmit sem tudtunk. Utóbb kiderült, hiányos az összeállított iratcsomó, illetve nem tettek eleget teljes mértékben az átláthatósági törvénynek sem, ezért amellett vagyok, hogy a teljes folyamatot kezdjük elölről. Úgy kell dolgoznunk, hogy akaratunkat ne tudja megkérdőjelezni, felülírni senki” – nyilatkozta a városvezető.
Forrás 3szek.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése