Félnek az igazságtól
Kezét-lábát eszi le Puiu Haşotti kultúrminiszter, minden erejével meg
akarja akadályozni, hogy DNS-minták alapján vizsgálják a havasalföldi
vajdák eredetét. A tét nagy: kutatók azt feltételezik, hogy a
havasalföldi román fejedelemség alapítójának számító Basarab dinasztia
ázsiai, pontosabban kun eredetű (az elmélet egyik szülőatyja Neagu
Djuvara történész, aki ráadásként azt is állítja, hogy I. Basarab
katolikus vallású volt). Jogaiba akarjuk helyezni a történelmi igazságot
– jelentette ki Alexandru Simion, a Román Akadémia kutatója.
És épp ez a történelmi igazság lehet nagyon kellemetlen némelyek
számára. Lesújtó következménye lehet a Basarab család ázsiai eredetének.
Havasalföld egykori uraira, az országalapítókra nem fog ráilleni a
dákoromán kontinuitás elve. Ha maguk a fejedelmek kun gyökerűek, talán a
nép is velük együtt érkezett az „őshonos” tájakra...
De van, ami még elviselhetetlenebb. A kor környezetében a kun vérvonal
szoros kapcsolatba vonja a Basarabokat IV. Kun László kun-magyar
királlyal – ezt is a történészek mondják. Ha a DNS-minták igazolják az
ázsiai eredetet, akkor az a feltételezés is bebizonyosodik, mely szerint
I. Basarab apja, Thocomer (magyarul Tihamér, a korai Havasalföld
egyik első uralkodója) Batu kán dédunokája volt – azaz Dzsingisz kán
leszármazottja.
Ugye már érthető, miért ellenzi a tudományos igazság napfényre kerülését
a kultúrminiszter? Aki különben azt mondja, csupán a vajdák iránti
tisztelet okán ellenzi a DNS-mintavételt. „Lehet, hogy a tudomány
számára fontos a mintavétel, de tiszteletből az iránt, amit Havasalföld
vajdái jelentettek, nem érthetek ezzel egyet” – szögezte le a miniszter.
A Curtea de Argeşen elkezdett kutatás további tervezett állomásai:
coziai kolostorok (Mircea cel Bătrân sírhelye), Arnota (ott nyugszanak
Matei Basarab maradványai), a Târgovişte melletti Dealu-kolostor (ott
temették el Mihai Viteazul fejét). Valamit sejtenek a kutatók, ettől
retteg a miniszter. Ha lesz rá hatalma, továbbra is sötétben tartja az
igazságot. Ha viszont nem, jó lesz előre felkészülni a lavinára, amit a
kutatás eredményei indíthatnak el. Talán az egységes nemzeti öntudatban
is át kell írni egyet s mást, ha bebizonyosodik, hogy Decebal és
Burebista országvezető utódainak vérvonalába ázsiai, idegen cseppek
csöppentek – arról nem is beszélve, hogy esetleg túlsúlyba is kerültek.
dák és nem dákó, amugy az teljesen más két jelentéssel bír!
VálaszTörlésRománul helyes ! (daco-romana)
TörlésRománul helyes ! (daco-romana)
TörlésAz ókori Róma helyén a farkasok nem kettő, hanem három gyermeket találtak. De mivel az anyafarkas alatt csak kettő hely volt, ezért a harmadik gyermeket az apafarkas táplálta. Innen származik a dákó-román elmélet...
TörlésDecebal magyarul: Dicső Baál. Mert hogy szkíta volt az istenadta.
VálaszTörlésDicsó Pál és Bura Pista az európai szkíták jogfolytonosságára utal, szerintem is. Sarmisegethusa a főváros mai magyarul értve Szerémszék.
VálaszTörlésEz a Mihai Viteazul nem Vitéz Mihály akar lenni eredetileg?
VálaszTörlésDe igen!
TörlésEl kell ferditeni mindent,főleg a történelmet,mert az igazság fájdalmas!nehogymár kiderüljön valami gazság amit az iskolában tanított egy csomó gyagyás komunista történész!
TörlésMár gyanítottam én, hogy a román nép legnagyobb fájdalma az lenne, ha valamennyi dicső vajdája magyar eredetű vagy magyarral rokon lenne, mondjuk a vérük nagy hányada egyezne a székelyekével, s akkor magába omlana a nagy dákóromán kártyavár - amiért alapjában senki nem esne kétségbe, egy pár hazugot kivéve.
VálaszTörlésÉn még gyerekkoromban valamikor a 60-as években, mivel szeretem a történelmet. Hozattam a rokonaimmal Romániából egy általános iskolai történelem könyvet. Teljesen ledöbbentem azon amit könnyből olvastam.A történelem hamisítástól hemzsegett a könyv. Előbb vagy utóbb de minden népnek szembe kel néznie a saját valós történelmével.
VálaszTörlésNekem tetszik a szlovák királyok sora is: I. svaty Stefan, I Ondrej, I Vojtech, Salamún, Gejza, I. svaty Ladislav és így tovább IV Karol-ig.
VálaszTörlésLáttam a Basarab érmét és így írja : BASA RABA.Szép magyar szóval élve - RAB BASA.Lehet ezen tovább elmélkedni,mint ahogyan a SZÁRMISZEGETUZÁN is lehet.Lebontva SZARMI -SZARMATÁK.SZEGET -SZEGED.UZ -ÚZOK.Tehát magyarul, a szarmaták szegedi úz városa.
VálaszTörlés"NYELVÉBEN ÉL A NEMZET" Alexandru de Cihac román tudós (XIX. század) szerint a román nyelv szókincse: 45.5% szláv, csupán 31.5% latin, 8.4% török, 7% görög, 6% magyar, 0.6% albán, 0.8% ám egyetlen dák szót sem tartalmaz! A latin lexikonok azt írják, hogy a római légiók kivonulása után, kizárólag csak rabszolgákat hagytak a mai Románia területén. A Nagyváradi Püspökség levéltárában őrzött 1205 és 1238 között lefolytatott perek jegyzőkönyvei hatszáz település nevét és kétezer ötszáz személy nevét sorolják fel. Mit ad Isten! ,ezek között furcsa módon, egyetlen oláh név sincs, csak magyar! Hogyan beszélhet és írhat egy nép a származásáról ily hazug módon, ahogyan ők teszik? A meseszerű dákóromán elmélet inog, ettől félnek.
VálaszTörlésVajon miért ez a nagy magyar gyűlölet? Főleg 1918-tól? Talán rossz a lelkiismeretük?
VálaszTörlésMI ....erdélyi magyarok .....(sz.tem.9o% ban) ,nem tudhatjuk Erdély és Magyarország történelmét !!!! mert
VálaszTörlés..... Románia teljesen ,,átírva,, tanitotta ....és
....a magyar történelmet alig tanulmányozta valaki tanulmányai befejezése után..
Mindannak ellenére miként tanították a történelmet,voltak tanárok, akik zárójelben,de megemlítettek helytálló dolgokat és voltunk, gondolom elegen, akiket valóban érdekelt a magyar történelmünk.Csak kockázatos volt,mert a securitate éber szemei elől nehéz volt a menekülés.Hozzám is feljelentés után kijöttek és házkutatást gyakorolva az összes magyar történelemmel kapcsolatos könyveimet,melyeket eléggé körülményesen sikerült beszereznem elkobozták.Tűvé tettek mindent, hogy előkerüljön Erdély nagy romlása,de szerencsére kölcsönadtam.
TörlésSzereny velemenyem szerint, elobb-utobb minden ertelmes ember az eletutja soran elerkezik oda, hogy meg szeretne erteni a multjat, a gyokereit, azt a szellemiseget es hagyatekot, amit az osok biztak ra, amiert haltak, ha ugy hozta a sors. Erdekli, mert felelosseggel gondol a jovore, hisz' ezt neki tovabb kell adja, neki ezzel el kell majd szamolnia.
VálaszTörlésNincs ez maskent a nemzetekkel sem - szerintem. Ha eros egy orszag, nem problema szembenezni a valos tortenelmevel. De ez a szembefordulas (Pal fordulas?) nem lenne logikus lepes egy olyan orszagtol, aminek tortenelme alapjaiban inog es jelenlegi berendezkedesenek fenntartasa erdekeben kitalalja es legyartja multjat. Kedvezo jeleket velek felfedezni akkor, amikor roman torteneszek (jellemzoen a 30-35 eves korosztaly vagy fiatalabbak) mar nem szeretnenek egy XII. szazadi magyar templomra os-roman belyeget eroltetni, mert ordit rola, hogy nem az. (Legyen az Igen-igen, a Nem-nem, minden mas az ordogtol valo.)
Aldom a jo Istent, hogy nekunk ilyen hamisitasra, mesterkedesre, taktikazasra nincsen szuksegunk!
Meg az Isten-haza-csalad-becsulet eroterben mozogva sem varhatunk arra, hogy felebarataink megigazulva, vetkeiket megbanva, lemondananak az ellopott kincseinkrol. Ez nem fog megtortenni. Viszont a tuz eledoben. Minden magyar lelekben ott a kis lang, amit egy igaz oktatas, egy el nem tipro allamhatalom, egy ertekeire buszke es osszetarto kozosseg olyan tuzze lobbant idovel, aminek a hegyek sem tudnak ellenallni.
Orizd hat es add tovabb ezt a tuzet, mert ez oseink akarata.
Helyes a Mihai Viteazul. Csak magyarul Vitéz Mihály. Oláh volt mint a többi. Amikor a dákok éltek akkor a vlahok-ami nem nép név,. hanem foglalkozást jelöl-pásztor. a mai Koszovó és Macedóni területén legeltették juhnyájaikat. Mivel a vlahok csak a 12-13. században jelennek meg Erdélyben. A vlah a könnyebb kiejthetőség kedvéért lett oláh. Nem pejoratív elnevezés. Még lehetőség sem volt a dákokkal találkozniuk, Mert mire Erdélybe szivárogtak addigra már a dákok rég eltűntek, beolvadtak más népekbe. de nem az oláhba.
VálaszTörlésAmúgy görög volt,nem oláh.
TörlésA románok eredetileg cincárok voltak, Vagyis seftelők, később valahoknak majd politikai okokból rómainak vagyis románnak kezdték nevezni magukat, spekulatív elgondolásból
VálaszTörlésTe se kell a szomszédba menj egy kis hülyeségért... A "cincár" az aromán (aromân) népcsoport gúnyneve volt, a románok/wallachok adták nekik abból az okból kifolyólag, hogy az öt (5) számnevet, ami románul 'cinci' (ejtsd: csincs) az arománok 'ținți'-nek ejtették (ejtsd: cinci)... Innen jön a țînțar/țințar név!
TörlésNem emlékszem pontosan,de volt egy időszakjuk,amikor cirill ábécét használtak,majd megint latinosították. Vajon kik idomították az írásukat? Kik hozták létre,milyen területekből ezt a műállamot?
VálaszTörlésaz elhangzottakban,a lényeget leszürve nincs semmi olyan ami gyülölöködésre vagy hazugságra utalna,inkább azt akarja sugallni,hogy a történelmet a maga valóságában a helyére kell tenni,mert addig nem lehet megbékélésről beszélni.Öt-hatszáz év megszakitással a történlem nem fogadhat el folytonosságot egy nép kialakulasa esetében sem.Kiváltképp ha még tárgyi,irásos vagy más kézzelfoghato bizonyiték nincs.
VálaszTörléstotenelem?mikor eloszor mentem vissza(USA)egy dan haverrel mentem,o is itt el,probaltam elmagyarazni neki a magyarok helyezetet a szulohazamba.A valasz elgondolkoztatott.Az kerdezte miert nem lazadtunk fel mint az Eszak-Irek a britis elnyomas ellen?Ki tud valaszt adni erre?En befogtam a szamat mert elhuztam a mostani Romai Birodalomba.Maskulonben a haverek Cseko-nak hivnak
VálaszTörlésHa a Dac elmélet igaz lenne,hogy lehet megmagyarázni azt a tényt , hogy még 160 szavuk se nincs a románoknak ami Dac eredetű lenne ? Antena3.ro a forrás !
VálaszTörlésA dákok eltűnése és a románok megjelenése között 800 év telt el. Itt megdől a kontinuitás elmélet. Havasalföldön az oláhok megjelenése előtt besenyők és/majd kunok éltek. Megjelennek a románok és ezek csakúgy elpárolognak? Úgy, mint az avarok? Nem igazán hihető. Beolvadás történt úgyanúgy, mint a dákoknál. Többfélét olvastam. Például: Hunyadi János felmenői kun kenézek voltak. Apja Sorba fia Vajk. Vajk pedig nem oláh eredetű név. Sőőőt! Morzsinai Erzsébet volt az anyja, akit az oláhok románnak mondanak, de Havasalföldön a nemesek nem román sorból kerültek ki. Luxemburgi Zsigmond is felmerült, mint Hunyadi apja.
VálaszTörlésAz sem volt véletlen,hogy a Havaselvei fejedelmek az Árpádházi királyok hűbéresei voltak.Ezt az alatvalóságot fájdalmas elismerni, a mai hatalmukat tűz-víz meg akarják pecsételtetni.
VálaszTörlés