Vasárnap a rendőrség őrizetbe vett egy 26 éves
magyar állampolgárságú férfit, aki megalapozottan gyanúsítható Bándy
Kata meggyilkolásával - közölte hétfő reggel a Baranya megyei rendőrség.
A férfi beismerő vallomást tett. Tegnap több helyi lap is azt írta,
több személyt foghattak el.
A gyanúsított kihallgatása megtörtént, beismerő
vallomást tett, ugyanakkor a rendőrség továbbra is nagy erőkkel
folytatja a nyomozást. A rendőrség hozzátette, sajtótájékoztatót is
tartanak majd azt követően, hogy a bűncselekmény valamennyi körülménye
tisztázódott.
Frissítés: A Dunántúli Napló
értesülése szerint a gyilkosságot beismerő férfi néhány hónapja
érkezett Kiskunhalasról Pécsre, és munkanélküliként a Mohácsi út
környékén csövezett barátnőjével együtt, aki a lap információi szerint
prostituált. P. Lászlót már szombat éjjel elfogták egy erdős, bokros
területen, ahol azóta próbált meg elbújni, hogy megtudta: szorul
körülötte a hurok, írja a bama.hu.
P. László DNS-minta alapján bukott le: büntetett
előéletű lévén a rendőrség így gyorsan azonosítani tudta.
Facebook-profilján lakhelyként a Kiskunhalas melletti Kelebia szerepel,
és az is kiderül, hogy egy fia is van. A közösségi portálon még napokkal
Bándy Kata megölése után, pénteken is aktív volt:
A Gyilkos állat: Péntek László
A Gyilkos állat: Péntek László
![]() | |||||||
Kép az áldozatról: |
![]() |
Forrás: Kuruc.info |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése