Az Európai Parlamentben dolgozó magyar néppárti képviselőcsoport
(Fidesz–KDNP) elfogadhatatlannak tartja, hogy az EP „baloldali többsége
nem hajlandó vitát folytatni a Romániában kialakult helyzetről".
A képviselőcsoport közleménye szerint a baloldali EP-képviselők hétfőn
„leszavazták azt a kezdeményezést, amelynek alapján plenáris vitára
került volna sor Strasbourgban a bukaresti balliberális kormány vitatott
intézkedéseiről”.
A közlemény szerint „a baloldali kettős mérce újabb egyértelmű
bizonyítéka, hogy miközben Magyarország ellen hónapokon át alaptalan
rágalomkampányt folytattak, most még csak beszélni sem hajlandóak a
romániai kisebbségek példátlan jogfosztásáról, a szocialista kormányfő
plágiumügyéről és számos, a romániai alkotmányos rendszert alapjaiban
felforgató aggályos lépésről”.
„Felháborítónak tartjuk, hogy az MSZP képviselői támogatták a baloldali
EP-frakciókat abban, hogy ne kerüljön napirendre a romániai helyzet.
Magatartásuk már csak azért is elfogadhatatlan, mert Göncz Kinga és
Tabajdi Csaba korábban saját maguk kezdeményezték a Magyarországot
elítélő baloldali határozatot. Akkor az sem zavarta őket, hogy az
Európai Parlament olyan kérdésekben is véleményt alkotott, amelyekben
nincs is hatásköre” – áll a közleményben.
Forrás: Erdély.ma
mocskos kommunisták, kötelet mindnek
VálaszTörlés