Horn Gyula-ösztöndíjat és gyakornoki programot
alapítottak a szocialisták - közölte az MSZP az MTI-vel, idézve
Mesterházy Attila bejelentését, amelyet a volt kormányfő 80.
születésnapja alkalmából tartott csütörtöki ünnepségen tett a pártelnök.
A Táncsics Alapítvány és a zsidó Suchman Tamás - aki a Horn-kormányban privatizációért felelős tárca nélküli, majd rövid ideig ipari miniszter volt - által szervezett rendezvényen Mesterházy Attila mellett beszédet mondott Kósáné Kovács Magda volt európai parlamenti képviselő, egykori munkaügyi miniszter, Kovács László volt pártelnök, Földes György, a Politikatörténeti Intézet vezetője és Tóth József, a XIII. kerület szocialista polgármestere.

Üzenetet küldött továbbá Martin Schulz, az EP
elnöke, s videoüzenetben méltatta Horn Gyula "nemzetközi érdemeit" mások
mellett Helmut Schmidt volt német kancellár, Helmut Kohl egykori
nyugatnémet kancellár, valamint osztrák és német külügyminiszterek is;
az ünnepséget Horn Gyula lánya, Anna szavai zárták - írta közleményében a
szocialista párt.
További részletek: http://kuruc.info/r/2/98340/#ixzz207qXjKsD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése