Magyarországi zsidó szervezetek és szövetségek
"felszólították" a kormányt, hogy haladéktalanul vizsgálja felül a
Nemzeti alaptantervet. Mellőzzék abból Nyirő Józsefet, Sinka Istvánt,
Szabó Dezsőt és Wass Albertet, mert a vakoló zsidók szerint antiszemiták
voltak.
Az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatukban
kijelentették, a négy író "a gyűlölet, az antiszemitizmus mételyét"
terjesztette és terjeszti ma is, ezért "nem fogadható el, hogy a magyar
ifjúság oktatásának szerves részét képezzék".
Mint dühtől remegve írták, Nyirő József a több
százezer magyar áldozatot követelő "Szálasi-féle puccs utáni rémuralom"
támogatója volt, a legutolsó pillanatig kitartott a nyilaskormány
mellett, "még Sopronban is kamatoztatta tehetségét a Szálasi vezette
gyilkos hordák támogatására, miközben azok további mérhetetlen
szenvedést okoztak az országnak".
A szabadkőműves zsidó szervezetek
elfogadhatatlannak tartják, hogy "egy ilyen, a gyilkosokat a legvégsőkig
támogató személy" újratemetésének megszervezésében a magyar
országgyűlés részt vett, "így ezzel a kvázi állami dísztemetéssel
példaképül próbálták őt állítani az egész magyar nemzet elé".
"Wass Albert élete végéig büszkén vallotta magát
antiszemitának", háborús bűnösként ítélték el, ítélete pedig mind a mai
napig érvényben van - fröcsögték.
Sinka István "feltűnően durva, zsidóellenes
verseivel tüzelte fel az egyszerű emberek indulatait az üldözöttekkel
szemben", Szabó Dezső műveiben pedig újra és újra felbukkan a zsidóság
elleni uszítás, továbbá szellemi megalapozója volt annak a
közhangulatnak, amely a zsidótörvények elfogadtatásához vezetett -
uszítottak a kiválasztottak.
A közleményt író zsidók még abba is belekötöttek,
hogy Imre Kertész, az egyetlen "magyar" irodalmi Nobel-díjas műveit nem a
magyar irodalmi részben tárgyalja a Nemzeti alaptanterv, hanem egy
különálló pontban, amely az irodalmi díjakról szól, "ily módon kivetve
őt a magyar irodalomtörténetből".
A közleményt a Magyarországi Zsidó Hitközségek
Szövetsége, az Élet Menete Alapítvány, a Magyar Zsidó Kulturális
Egyesület, a Magyarországi Cionista Szövetség, a Nácizmus Üldözöttjeinek
Bizottsága és a B'nai B'rith Budapest Páholy jegyzi.
(MTI nyomán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése