2012. június 2., szombat

Újra támadja a magyarokat a régi-új prefektus

Újra megkezdte magyarellenes ténykedését Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus. Antal Árpád polgármester elmondta, a kormánybiztos átiratban szólította fel, hogy minden hivatalos rendezvényen viselje a román nemzeti színű szalagot.
A soviniszta oláh prefektus
Elvárják, hogy március 15-én, a Székely Vágtán vagy a kilenc napig tartó Szent György Napokon folyamatosan viseljem a román színeket. Ha tisztelnék saját nemzeti szimbólumaikat, nem kérnék ezt” – szögezte le az elöljáró. Ugyanakkor a prefektus a bíróságon támadta meg azt a tanácsi határozatot, amely szabályozza, hogy a reklámfelületeken milyen arányban szerepeljenek a magyar feliratok. A hivatalba lépése óta eltelt néhány hét alatt Munteanu átvizsgálta a megyei önkormányzat összes, az elmúlt félévben elfogadott határozatát, és azt, amelyben az alapító Incze Lászlóról nevezték el a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumot, megtámadta a közigazgatási bíróságon. Az elöljáró elmondta, a megfelelő ellenlépéseket az önkormányzati választások után teszik meg, hogy senki ne vádolhassa őket azzal, hogy kampányolnak. Románia számára a legnagyobb veszélyt az jelenti, ha a román politikusok olyan döntéseket hoznak, amelyek következtében a magyar közösség elveszíti hitét a demokratikus megoldásokban, és olyan eszközökhöz folyamodik, mint más európai közösségek hasonló helyzetekben, ismételte meg korábbi nyilatkozatát Antal Árpád.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése