2012. június 16., szombat

A szlovákok most találják ki a történelmüket: "Szlovákia" hadtörténete - a Krisztus előtti negyedik századtól

 A Szlovákia hadtörténetét átfogóan bemutatni kívánó, 2007-ben kiadott kötet angol nyelvű fordítása (Slovakia Military Chronicle) 2009-ben jelent meg a pozsonyi székhelyű Perfekt kiadó, valamint a Szlovák Honvédelmi Minisztérium háttérintézményeként működő Hadtörténeti Intézet közös kiadványaként. A kiadvány főszerkesztője és társszerzője a magyar nyelven kiválóan beszélő Vladimír Seges, a kilenctagú szerzőgárdát pedig további szlovákiai történészek alkotják, köztük a Szlovák Hadtörténeti Intézet Tudományos Tanácsának elnöke és tagjai. A szerzők név szerint a következők: Vojtech Dangl, Miloslav Caplovic, Igor Baka, Frantisek Cséfalvay, Jan Staigl, Michal Stefnsky, Alexej Maskalík, valamint Imrich Purdek.
A kiadvány, ahogy az a címéből is kiderül, Szlovákia hadi krónikáját igyekszik bemutatni, azonban már itt némi felfogásbeli problémába ütközünk. A hagyományos történetírás, ha egy adott ország történetét igyekszik feltárni, akkor annak államiságának időszakát vizsgálja. Szlovákia esetében tehát a független Szlovák Köztársaság történetére következtethetnénk a címből, azonban aki arra számít, hogy a kötet 1993. január elsejével, a szlovák állam megalakulásával kezdődik, azt nagy meglepetés éri. Még csak nem is az 1939. március 14-én az Adolf Hitler támogatásával létrehozott, Josef Tiso vezette első szlovák bábállam korszaka a krónika kezdő dátuma, hanem a Krisztus előtti negyedik század. A szerzők tehát a hagyományos szokásoktól eltérve nem az államiság korszakát számítják a kötet kutatási időszakának, hanem a kezdetektől mutatják be a mai Szlovák Köztársaság területének hadtörténetét. A címválasztást tehát szerencsétlennek gondolhatnánk, ha nem sejlene fel bennünk a gyanú a kötetet tovább forgatva, hogy a választás nem is annyira véletlen, sokkal inkább annak a tendenciának az egyik példáját láthatjuk benne, hogy a szlovák politika egy része nem „leírni”, hanem „megírni” kívánja az ország történetét. Tény és való, hogy más országok történetével foglalkozó munkák is rendre tárgyalják a történelmi előzményeket, így a Magyarország történetével foglalkozó kiadványok is bemutatják hazánk területének történelmét az államalapítás előtti időben is, de esetünkben a 202 oldalas kötetből mindössze 16 oldal (!) foglalkozik Szlovákiával mint önálló állammal, a kötet többi része ilyenformán „előzménynek”, illetve függeléknek tekinthető. Ez mindenképpen arra utal, hogy a szerzők a szlovák államiságot nem tizenkilenc, de nem is hetvenhárom évben számolják – a fejezetcímeket olvasva pedig tovább erősödik bennünk ez az érzés.
Az első fejezet, mely a Krisztus utáni ötödik századig tárgyalja a történelmet, a Szlovákia a történelem hajnalán címet viseli. A nagy népvándorlás és a szlávok című fejezet a hunokat, avarokat, szlávokat mutatja be, kitér a Nagymorva Birodalomra és Szvatoplukra is. A magyar államalapításról így ír: „Szlovákiának azonban a legfejlettebb, délnyugati része közvetlenül határos volt a most születő Magyarországgal. Ezért amikor létrejött Szlovákia integrációja Magyarországgal (sic!), a földrajzi tényezők igen fontosnak bizonyultak.”
A kötet a Magyar korszak Szlovákia történetében című fejezete a XVI. század és 1526 közötti időszakot fedi le. A cím akkor sem állja meg a helyét, ha történetesen el is fogadjuk, hogy Szlovákia alatt a szerzők pusztán a földrajzi területet értik. Ugyanis ez a terület technikailag 1918 őszéig, vagyis az első világháború végéig, jogilag pedig 1920 nyaráig, a trianoni békediktátum ratifikálásáig a Magyar Királysághoz tartozott. Ez a fajta csúsztatás ugyancsak jellemző a szlovák történetírásra, amely általánosan Magyarországgal szemben igyekszik definiálni önmagát, és azzal a trükkel igyekszik relativizálni a térség magyar múltját, hogy a Mohács és Trianon közti csaknem négyszáz esztendőről úgy beszél, mintha az egy önálló Szlovákia történelme lenne. A külföldi olvasók, akik kedvéért angolra fordították a könyvet, valószínűleg így értelmezik a leírtakat. Persze a szerkesztők az efféle tematizálással nem hazudnak, csak éppen nem mondanak igazat.
Továbbhaladva a műben ugyanis továbbra is magyar történelmet olvasunk. A keretes írásokban és a képeken olyan történelmi szereplőkről van szó, mint Nagy Lajos király, Hunyadi János és Mátyás, Pálffy Miklós, Pálffy János, Bocskai István, II. Rákóczi Ferenc vagy Bercsényi László.
Ebben a műben is tetten érhető az a szokás, amelyet a szlovák történészek előszeretettel alkalmaznak, ti. minden olyan történelmi személyiségről, aki a Felvidéken született, igyekeznek bebizonyítani, hogy tulajdonképpen szlovákok vagy legalábbis szlovák származásúak voltak. Így lett a műben Szondy Györgyből George Sucha-Szondy, Ocskay Lászlóból Ladislas Ocaj vagy éppen Benyovszky Móricból Maurice Benovsky. Hadik András állítólagos szlovák származásáról keretes írásban értekezik a mű.
A kötet részletesen tárgyalja a Rákóczi-szabadságharcot, a napóleoni háborúk korát, az 1848–1849-es szabadságharc eseményeit, az Osztrák–Magyar Monarchia időszakát, az első, majd a második csehszlovák időszakot, eközben pedig az első Szlovák Köztársaság időszakát, valamint a második világháborút. Utóbbi témával két fejezet is foglalkozik, az egyik a csehszlovák ellenállási mozgalom nemzetközi tevékenységét járja körül, míg a másik a belföldi történésekre tér ki.
Maga a könyv igényes kivitelezésű, nagyalakú, keménykötéses, gazdagon illusztrált, jól szerkesztett kiadvány. Az oldalak legalább egyharmada illusztráció, így jellegében az ismeretterjesztő kötetek sajátosságait követi. A margók mellett kronologikus összefoglaló fut, és számos történelmi személyiség rövid életrajza olvasható benne keretes írásban. Számos esetben térképmelléklet is tartozik egy-egy íráshoz.
[…]
A főszerkesztő az alábbi gondolatokkal zárja a kötet bevezetőjét: „Jelen kiadvány és a hadtudomány, mint olyan, nem a háborúk propagálásául szolgál, hanem éppen ellenkezőleg. A megismert múlt és abból merített tanulságok segíthetnek megelőzni a konfliktusokat és az erőszakot. Ez a mű is ebből a célból kívánja gazdagítani az olvasók ismereteit.”
A fenti gondolatok nagyon szépek, azokkal mindenki jó szívvel érthet egyet. Csak nekünk, magyaroknak a kötet olvasása után eszünkbe jut egy másik idézet is. Közismert a történet, amikor Napóleon császárnak az egyik tanácsadója ezt a tanácsot adta a magyarokkal kapcsolatban: „Felség! Régi szokásuk a magyaroknak, hogy felnéznek nagyjaikra és büszkék a múltjukra. Vedd el a nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!” Ebben az esetben pedig a fenti kötetet olvasva olyan érzése támad az embernek, hogy akár megtörtént a fenti beszélgetés a valóságban, akár nem, a szlovák történetírás levonta annak tanulságát, és a magyar történelem rovására igyekszik megalkotni a szlovákot.
Abban a helyzetben, amikor minden egyes leírt szónak komoly súlya van, nem vehetjük félvállról ezeket a dolgokat. A közelmúltban a szlovákiai országgyűlési választásokon az egyik párt száznegyven éve tartó magyarok elleni honvédelemről szóló plakáttal kampányolt. Szlovákia miniszterelnöke a pozsonyi várban 2010-ben állított Szvatopluk-szobor avatóján a köztársasági elnök jelenlétében ezerötszáz éves szlovák államiságról beszélt. A szobor talapzatán az „ősszlovákok királya” felirat állt. Ezeknek a politikai akcióknak a fenti történészi munkák szolgálnak munícióul, és láthatjuk, hogy a hamis történelmi tudatnak milyen súlyos hatásai vannak a felvidéki magyarságra nézve…
A hasonló recenziók általában felteszik a kérdést: kinek ajánlott a mű elolvasása? Én elsősorban a magyarországi kulturális területen dolgozó döntéshozók figyelmébe ajánlom ezt a művet. Azért, hogy lássák, a térség többi nemzete milyen forrásokat költ saját történelmi verziójának propagálására a nagyvilágban, amíg mi hosszú ideje nem álltunk elő hasonló témájú és kivitelű anyaggal. Nem elég ugyanis, ha a tudósok ismerik a történelmet, döntő az is, hogy a széles közönség milyen értelmezést fogad el igaznak. Márpedig ezek a kérdések hatással vannak az élet minden területén egy ország megítélésére.
Kiss Balázs
a teljes írás megjelent: Hadtörténeti Közlemények 125. (2012) 1. 294.
(Történelemportál.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése