A lapot “figyelmeztető” pártaktíva szerint "nem
szabad teret adni a szélsőségeseknek, függetlenül attól, hogy ki milyen
irodalmi vagy más kulturális értéket teremtett, hagyott az utókorra".
Arra a felvetésre, hogy se szeri, se száma azoknak a művészeknek, akik
nem a koruknak, a törvényeknek vagy éppen a megszokott normáknak
megfelelően éltek vagy gondolkoztak, és Liszt Ferencnek vagy Richard
Wagnernek is tulajdonítanak "szélsőséges kijelentéseket", a
gyurcsányista pártaktíva leszögezte: akkor őket is száműzni kell a
kultúrából.
A tüntetést a Csepel.info szerint Borka-Szász Tamás, a párt helyi választókerületi szervezője készíti elő.
A politikus a közelmúltban éppen a saját
szervezetében megjelent szélsőséges megnyilvánulások miatt volt
kénytelen nyilvánosan bocsánatot kérni. Párt honlapján ugyanis a
Fidesz-KDNP csepeli önkormányzati vezetőit akasztófával vagy halottakra
utaló módon ábrázolták. A tüntetés fő szónoka a lap szerint Vadai Ágnes
lesz.
"Fajvédő és nácibarát politikai eszmék" - az LMP szokásos hisztije
A Lehet Más a Politika csepeli csoportja
megdöbbenve értesült arról, hogy Németh Szilárd fideszes polgármester
fővédnökséget vállalt Nyirő József erdélyi író, nyilasparlamenti
képviselő emlékestjén. Nyirő irodalmi munkásságának megítélése az
irodalomtörténészek, vállalhatatlan politikai szerepvállalásának
elemzése a történészek és politikusok feladata. Ezért szalonképtelen és
elfogadhatatlan a csepeli fideszes kerületvezető gesztusa, mellyel
fajvédő és nácibarát politikai eszmék hirdetőjét népszerűsíti Csepelen.
Ráadásul az esemény arról a Radnóti Miklósról elnevezett művelődési
házban lesz, akit munkaszolgálatosként éppen Nyirő elvbarátai lőttek
tömegsírba.
Felszólítjuk Németh Szilárd polgármestert, hogy
olcsó propagandafogások helyett a történelmi tények tiszteletében
jeleskedjen és lépjen vissza a Nyirő-emlékest támogatásától, egyben ne
gyalázza meg Radnóti Miklós emlékét. Az LMP támogatásáról biztosítja a
rendezvény ellen szervezett antifasiszta tüntetést és arra biztat minden
jóérzésű csepeli polgárt, hogy jelenlétével tiltakozzon a Fidesz
múltkozmetikai szalonjának megnyitása ellen.
Az LMP csepeli szervezete
(Csepel.info nyomán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése