2012. május 29., kedd

Nemzetáruló RMDSZ: Nyirő háborús bűnös, nem érdemli meg az újratemetést, a román félnek szurkolunk

A román hatóságok viszonylag józanul és mértéktartóan jártak el. Nem játszották ki a magyar kártyát, nem fokozták a román emberek felháborodását. A fő baj nem a reakcióval volt, hanem az akcióval. Ha pedig Nyirő poraival Horthy szellemét is be akarták, akarják ide hozni, akinek a rehabilitálása Magyarországon, a civilizált világ rémületére, gőzerővel folyik, az sem sikerül! - így ír egy Ágoston Hugó nevű magyarellenes firkász az RMDSZ hivatalos lapjának mai vezércikkében a hétvégi magyarellenes fellépésről.
Egyik elvtársa, a Bogdán Tibor névre hallgató románbérenc pedig egy néhány nappal korábbi cikkében így fogalmaz: Nyirő sohasem volt hős, méltán került a háborús bűnösök sorába, a díszes székelyudvarhelyi újratemetést semmiképpen sem érdemli meg, "a román–magyar vitában ezúttal a román félnek kell szurkolnom"...
Alább olvasható mindkét okádék - már akinek gyomra van hozzá.
Szomorú vasárnap
Ágoston Hugó
A nagy politikai leszámolósdi közben – így megy ez a kiforratlan demokráciákban: az újak írmagját is ki akarják irtani a régieknek; Romániában ennek külön megvan a történelmi hagyománya, Magyarország pedig napjainkban bizonyítja, hogy lehet újítani is, fokozni is – megvolt a mi rosszkedvű, esős pünkösdünk. Ismét, mint annyiszor az utóbbi időben, hogy már félünk az ünnepeinktől, belerondított a politika.

Ágoston Hugó
Ezúttal is magyarországi segédlettel, az indulatok felkorbácsolásával, kegyeletsértéssel. („És amikor pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának.” És nem korteskedni valának együtt, és nem a gyűlölet lelkének áradását befogadni jöttek, hanem a szeretetét.) Nem is csak az ünnep, benne a csíksomlyói búcsú kegyeletét, de még a Szász Jenő választási kampányának és RMDSZ elleni hadjáratának eszközévé választott szegény Nyirő József emlékét is megsértették. A huzavona, a bizonytalanság, a román rendőrséggel játszott „itt az urna – hol az urna” bizarr játéka (az egyik jól „becsapta” a másikat, a másik meg bebizonyította, hogy „egy konzervdobozt is meg tud találni”), mindez a groteszk színjáték a Magyar Országgyűlés elnökének „zárónyilatkozatában” csúcsosodott ki. Kövér László a történtek után „az egyik napról a másikra kormányra kerültek” eljárását az egész botrányban „egy sor hisztérikus, paranoid és komikus reakciónak” minősítette.

Aki interjúkötetet ad ki Markóval
Mi itthon vagyunk, fejünk fölött váltakoznak a kormányok, van egy játékos államelnökünk is: nincs okunk imádni azt a társaságot, amely – bár demokratikusan, egy bizalmatlansági indítvány parlamenti megszavazásával – megbuktatta az előző kormányt, benne az RMDSZ-szel. De azt be kellett látnunk, hogy ebben az esetben a román hatóságok viszonylag józanul és mértéktartóan jártak el. Bár az USL is kampányban van, nem játszották ki a magyar kártyát, nem fokozták a román emberek felháborodását, elismerték az RMDSZ-nek is az ügyben tanúsított visszafogottságát. Ismételjük, viszonylag. (Annyi minden után mi el tudjuk képzelni, hogyan reagált volna ellenzékként a nacionalista balliberális oldal! Nem maradt volna kő a kövön! Ha korábban nem, ebbe biztosan belebukott volna a jobboldali kormány.) Nos, ez a helyzet – nem az, amit Kövér László mond. Ha jobban megnézzük, akkor bizony a Nyirő– Szász–Kövér oldalon volt a több „hisztérikus, paranoid és komikus reakció”.

Románul is
De persze a fő baj nem a reakcióval volt. Hanem az akcióval. Kiváltképpen annak céljával. Hamis volt a kegyelet – kegyeletsértés lett belőle. Ha pedig Nyirő poraival Horthy szellemét is be akarták, akarják ide hozni, akinek a rehabilitálása Magyarországon, a civilizált világ rémületére, gőzerővel folyik, az sem sikerül!
És ha már hivatalos nyilatkozatban idézi lapunkat, persze elítélően, Kövér László, élünk az alkalommal, és üzenünk mi is a mélységesen tisztelt Országgyűlés kevésbé tisztelt urának: nálunk még van sajtószabadság, s bár tévedhetünk akár történelmi tények megítélésében, arra igényt tartunk, hogy minket ne manipuláljanak!
 
Plusz-mínusz Nyirő
Bogdán Tibor
Nincs könnyű dolga annak, aki Nyirő József életéről, munkásságról kíván írni. Emberi és írói pályája olyannyira ellentmondásos, hogy sokféle jelző lenne igaz, és ugyanúgy igaztalan is jellemzésére. Sorsa, életpályája mintegy leképezi a 20. század hányattatott történelmét; egyike ő is a múlt évszázad viharaiban elvetélt sorsoknak.

Bogdán, a vén kommunista
Lehetett volna nagy író, székely humorának, a lélek apró, finom rezdüléseit szerencsés írói pillanataiban tettenérő árnyalt emberábrázolásának köszönhetően akár a „téma nagymestere”, Tamási Áron vetélytársa is – de nem lett. A Székelyföld, a székely lelkület ismeretében, mélységben Tamási messze felülmúlta őt. Nemcsak stiláris szempontból (Nyirő ugyanis regényt szerkeszteni egyáltalán nem tudott, értéket inkább csak rövidebb írásaiban alkotott), de azért is, mert Nyirőből hiányzik Tamási meleg derűje, mély embersége, gondolati és lelki tisztasága.
Papként a szeretetről prédikált, nyilas újságíróként, lapszerkesztőként pedig gyűlöletet hintett maga körül, a nyilasvezér Szálasi szellemi híve volt. Méltán került hát a háborús bűnösök sorába, hiszen szellemi uszításával közvetve ugyan, de bűnrészese volt a tömegmészárlásoknak. Amint élete e korszakának egyik értékelője megállapította róla: „mélységes emberszeretet és vérgőzös fasiszta öldöklésre uszítás együtt fér meg ebben a ködgomolyos lélekben”.
A gyűlölet lángja az emigrációban sem hunyt ki benne; igaz, később őt magát is égetni kezdte, amikor amolyan szerzetesi önsanyargatással tagadta meg egész életét, munkásságát. Lelki meghasonlása nyomán később visszatért a valláshoz, a szó szoros értelmében is szerzetesi csuhát öltött és viselt élete végéig.
Életéhez hasonlóan életműve is ellentmondásokkal terhelt, zavaros. Persze öreg hiba lenne a más értéket megtagadó egykori proletkultizmus vétkébe esve teljes egészében elvetni művészetét, amelynek maradandó értékeit érdemes megőrizni.
Aminthogy hamvai is megtérhetnek szülőföldjére. A díszes, már-már kihívó, provokatív, budapesti „kegyeletlerovó” megálló beiktatásával megtervezett székelyudvarhelyi újratemetést azonban semmiképpen sem érdemli meg. A hőst megillető ceremónia nem csak azért zavaró, mert Nyirő sohasem volt hős – az csak akkor lehetett volna, ha azokban a vérzivataros időkben szembeszegül éppen azokkal, akiket kiszolgált. Az ünnepi pompa azonban kegyeletsértő is, ne feledjük, élnek még az esztelen üldözés, öldöklés áldozatai és azok leszármazottjai.
A túlhajtás diplomáciai konfliktussal is fenyeget, máris bekérették a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetét. Ezúttal még érthető is, hogy Bukarest megakadályozná, de legalábbis nyugalmasabb időre halasztatná Nyirő újratemetését. Ritkán fordul elő, de lám, most megesett: a román–magyar vitában ezúttal a román félnek kell szurkolnom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése