A marosvásárhelyi táblabíróság pénteken hozott határozatával arra
kötelezi a román oktatási minisztériumot, fogadja el a Marosvásárhelyi
Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) korábban elutasított
chartáját, amelyből hiányzott a magyar tagozat törvényes önszerveződési
joga.
A táblabíróság a MOGYE román többségű vezetősége által indított
közigazgatási perben hozott ítéletet pénteken. Ebben érvényteleníti az
oktatási minisztérium január 12-i átiratát, amelyben az kifogásait
közölte és arra kötelezi a szaktárcát, hogy a charta jóváhagyásáról
bocsásson ki iratot.
Az oktatási tárca több ízben felszólította a MOGYE-t, hogy alapszabályát
igazítsa az új oktatási törvényhez és ennek megfelelően a chartában
tegye lehetővé a magyar tagozat szervezeti önállósulását. A
táblabírósági döntés az egyik ilyen felszólítást érvényteleníti. A MOGYE
vezetősége eljárási hibára alapozta keresetét: szerintük a szaktárca
túllépte a charta véleményezésére megszabott 30 napos határidőt,
válaszát túl későn küldte, ami olvasatukban a charta hallgatólagos
elfogadását jelenti.
Ezzel szemben az MTI által megkérdezett Kincses Előd ügyvéd szerint a
táblabírósági döntés megerősítette azt, hogy ma sincs érvényes chartája
az egyetemnek, hiszen azt még ezután kell megerősítnie az oktatási
tárcának – hacsak nem él a fellebbezés jogával. „Ha nincs érvényes
charta, akkor az egyetemen megtartott választások is érvénytelenek" –
magyarázta az ügyvéd.
A marosvásárhelyi táblabíróság pénteken egy másik MOGYE-ügyet is
tárgyalt: Kincses Előd ügyvéd még 2011 novemberben indított
közigazgatási eljárást az egyetem ellen, amiért az intézmény román
többségű szenátusa az oktatási törvény előírásait sértő, a magyar
tagozat szervezeti önállósulásának, intézményen belüli autonómiájának
jogát elszabotáló chartát fogadott el. A Magyar Orvos- és
Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) nevében pereskedő Kincses Előd
pénteken kiegészítette keresetét azzal, hogy az időközben megtartott
egyetemi választások érvénytelenítését is kérte, a táblabíróság ezért
ennek az ügynek a tárgyalását júniusra halasztotta.
MTI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése