Elbocsátanák állásukból azokat a
közalkalmazottakat Erdélyben, akik nem tudnak, vagy nem akarnak beszélni
románul – egyebek mellett erről rendelkezik a Munka törvénykönyvének
módosítása, amelyet hétfőn fogadott el a román szenátus.
A törvénymódosítást tavaly novemberben Daniel
Oajdea jászvásári – akkor még demokrata liberális párti (PDL), azóta
függetlenné vált – képviselő kezdeményezte, aki szerint a Székelyföldön
sok olyan közalkalmazott dolgozik, aki nem tud, vagy nem hajlandó
románul szóba állni magyarul nem beszélő ügyfeleivel. A tervezet szerint
elbocsátanák állásukból azokat a közalkalmazottakat, akikről –
feljelentés nyomán – bebizonyosodik, hogy nem tudnak románul,
munkáltatójuk ellen pedig büntetőeljárást indítanának.
A képviselő még novemberben úgy nyilatkozott:
feljelentés alapján vizsgálnák meg a bepanaszolt közalkalmazottak román
nyelvtudását. „Az indítványom szerint bárki bepanaszolhatná azt a
közalkalmazottat, aki nem beszél románul. Az illetőnek ilyen esetben
szóbeli vizsgán kellene bizonyítania nyelvtudását, és hogy kiküszöböljük
a bundázást, a vizsga videofelvételéről a panaszos is másolatot kapna” –
magyarázta a törvénymódosítás kezdeményezője.
Fekete Szabó András, a Romániai Magyar Demokrata
Szövetség (RMDSZ) parlamenti frakcióvezetője azt mondta, hogy hétfőn
több tucat törvénytervezet ment át hallgatólagosan, vagyis érdemi vita
és szavazás nélkül a szenátuson: a Oajdea-féle nyelvtörvény ezek egyike.
A kétkamarás román parlamentben a
jogszabály-tervezeteket mindkét háznak el kell fogadnia, de mindig a
második házé a döntés joga. Ha az első ház 45 napig nem tűzi napirendre a
tervezetet, azt a határidő lejárta után automatikusan elfogadottnak
minősítik. A munka törvénykönyve esetében a képviselőházé a döntés joga,
tehát a Daniel Oajdea által kezdeményezett módosításról is csak a
képviselőházban születik érdemi döntés. Az RMDSZ szenátusi
frakcióvezetője kifejezte meggyőződését, hogy ilyen diszkriminatív
jogszabályt nem fogad el a román parlament.
(MTI nyomán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése