Az eset az elnöki palota előtti téren történt. Az
áldozatok közül néhányan olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy
kórházba kellett szállítani őket. A lap úgy tudja, hogy a négy, 17–19 év
közötti lány és a négy, 18–21 év körüli fiú az egyik lány
születésnapját ünnepelte korábban otthon, majd kimentek a városba.
Közülük heten pozsonyiak, egyikük galántai.
(MNO)
Frissítés: A
Felvidék Ma szerint a lányokat védő négy fiú egyikének az első fogait
kiverték, társának eltörték az orrcsontját, a másik kettőt is
megütötték. A lányok szerencsére elfutottak, a fiatalok reggel 6-ig a
kórházban és a rendőrségen voltak. A rendőrség azt állítja, hogy "semmi
különös" nincs a történetben.
Frissítés2: A tótok szerint persze ez sem etnikai ügy
A pozsonyi rendőrség szerint nem nemzetiségű indíttatásból verték meg a városban a magyarul beszélő fiatalokat.
A keddi Új Szó beszámolója szerint a nyolc, 17 és
21 év közötti magyar fiatal a fővárosban szórakozott szombatról
vasárnapra virradó éjszaka. Egyikőjük a lap érdeklődésére elmondta, hogy
a verekedés a belvárosban, az elnöki palota közelében történt, útban az
egyik diszkóból a másikba.
Mint mondta: már messziről látták, hogy 10-15
kopaszra borotvált férfi hangoskodik az utcán, ezért inkább
lecsendesedtek, nehogy véletlenül beléjük kössenek, mert magyarul
beszélnek. Mivel nem tudtak kitérni előlük, folytatták útjukat, és mikor
egymás mellé értek, ketten ok nélkül nekik támadtak. Az egyik áldozat
szerint a verekedés nem azért robbant ki, mert magyarul beszéltek.
"Viszont hallhatták, hogy magyarok vagyunk, mert éjjel csendes a város" -
tette hozzá.
Később Petra Hrásková, a Pozsonyi Kerületi
Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta az Új Szónak, hogy az eddigi
vizsgálatok szerint a verekedés nem nemzetiségi indíttatásból történt.
A térfigyelő kamerák felvételein jól látni, hogy a
két tettes rátámad a fiatalokra, az egyik fiúnak eltörték az orrát, a
másiknak pedig két fogát. A tettesek addig verték a fiatalokat, míg el
nem sikerült menekülniük a helyszínről - mondta a rendőrségi szóvivő.
A rendőrség nem sokkal a történtek után
letartóztatta a tetteseket, garázdaság miatt indítottak ellenük
eljárást, amiért akár három évre is rács mögé kerülhetnek (de nem fognak
- a szerk.). A megvert fiatalok kórházi ellátásra szorultak, de már
hazaengedték őket.
(InfoRádió nyomán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése