Krasznahorka vára, Magyarkúti magyarellenesség, Megüt a Gúta!

Drága magyar testvéreim!
Lesújtó hétvégét hagyunk a hátunk mögött. Miközben a magyarság azon része, mely nem csak az anyagi, fizikai megélhetést tartja egyedül fontosnak, folyamatosan várja nemzetünk sorsának jobbra fordulását, közben ismét elszomorító hírek sokaságát kellett hallanunk. Néhány gondolat ezekről.

Krasznahorka vára
Döbbenetes képek vártak a Kuruc.infón, amikor hazaértem a tragédia napján. Gyakorlatilag az egész vár leégett, és bár tudom, hogy csak a tetőszerkezet veszett oda a híradások szerint, és bár építész sem vagyok, de a képekből ítélve néhány cserép, meg gerenda kicserélése nem fogja egykönnyen feledtetni ezt az esetet.
Ugyancsak ezen az oldalon olvastam róla, hogy valószínűleg meg nem értett, gazdag kultúrájú cigányok jelentéktelen gyerekcsínyének eredménye nemzetünk egyik kincsének részleges pusztulása.
Tudom, hogy - sajnos - Magyarországon, de még Szlotákiában is csak néhány embernek fogja felnyitni a szemét ez az eset, ha bebizonyosodik, hogy rablógyilkos-fajtájúak gyújtották fel a várat, és csak kevesek fogják végre kimondani, hogy "bár lőnék le azt a pár kis férget, bár űznék el onnan azt az előember-hordát", ha másért nem is, de a jövőbeni hasonló eseteket megelőzendő. És tudom azt is, hogy ha kiderül az elkövetők ilyetén faji hovatartozása, a magyarországi sajtó mélyen hallgatni fog az ügyről. Mert mint tudjuk, a cigány nem bűnöz, csak téved, nem büdös, csak a többség megfosztja az alapvető tisztálkodási lehetőségektől, és nem gyűlölködik, csak nem értik meg a kultúrájukat.
A parasztok meg kussoljanak.
Egyszóval Európa-szerte köszönet a jogvédőknek, az emberi jogok aktivistáinak, a tolerancia-bajnokoknak, a felvilágosodott demokratáknak, hogy egy ilyen értékes, kulturált, haladó szellemű, szorgos-dolgos embercsoportot egyre nagyobb számban szomszédainknak tudhatunk.
Mindenesetre a korszellem által gyűlölt fehér ember még tűr, de nem felejt!

Magyarkúti magyarellenesség
Ugyan több írásomban is utaltam már rá, hogy távol áll tőlem a vallásosság, de azért a Magyarkúton történtek engem is felháborítottak. Irdatlanul primitívnek és ostobának, és/vagy gonosznak kellett lenniük az elkövetőknek ahhoz, hogy egy védtelen szoborral, és persze a magyar vonatkozású többi műalkotással így bánjanak. De az eset túlmutat önmagán, mégpedig azért, mert - bár a Kuruc.info nagyon helyesen nem így kezeli - ez a hír a többség számára nem hír. Egyszerűen nem számít. Ledöntöttek egy követ, és?
Amit ledöntöttek, csak utolsósorban kő, elsősorban viszont egy jelkép, mégpedig hazánk, nemzetünk egyik alapvető hagyományának, a kereszténységnek a jelképe, amit ha vallásosak vagyunk, ha nem, tisztelnünk kell. A magyar vonatkozású alkotások pedig elsősorban persze nem faanyag voltak, hanem ugyancsak jelképek, melyeknek elpusztítása az elkövetők részéről azt fejezi ki, hogy legszívesebben mindannyiunkat "ledöntenének". Közfelháborodásra mégsem lehet számítani. Sajnos az a helyzet, hogy a "fizikaibb" bűnök, a gyilkosság, a pedofília, a terrormerényletek stb. sokkal hamarabb átlépik a népesség ingerküszöbét, mint a kevésbé fizikai bűntettek, mint amilyenek ezek a rongálások, szoborgyalázások, a nemzeti jelképek megcsúfolása, lejáratása, a himnuszgyalázás stb. Pedig ezek a közösség elleni bűnnek is tekinthető esetek nem csak az okozott anyagi károkról szólnak. A gond az, hogy ha valaki ezt az esetet nem tekinti fontosnak, akkor az gyakorlatilag egyetért azzal, hogy csak és kizárólag az anyagiak számítanak, a lelki, nemzettudatban végbevitt károk nem. Ez alapján a hír így is kinézhetne:
"Magyarkút határában ledöntöttek egy kereszt alakú betonoszlopot, valamint a rajta lévő artista-figurát, az anyagi kár 100.000 Ft."
Szépen hangzik, ugye?
Pedig azok, akik ezt elkövették, jól jelzik, hogy a nemzetünk ellen irányuló gyűlölet itt van, nem gyengül, sőt, a védekezés hiánya miatt egyre erősödik, és amíg a népharag, vagy néhány tökös hazafi nem lincseli meg az ilyen férgeket - legyenek azok cigányok, nemzetellenes liberális zsidók, vagy akár csak részeg suhancok - addig nem áll le a magyarság ellen jelenleg is folyó általános hadjárat.

Megüt a Gúta!
Az újabb szörnyű hír, hogy - bár Pereden érvényes volt a szavazás, és örömteli kimenetele lett - Gútán, ahol a lakosság nagyjából 80%-a magyar, csak mintegy 40% volt hajlandó elmenni a szavazóurnához, hogy visszakaphassák a település rendes nevét a szlovák "történelmi" személyiségről kapott "Kolárovo" helyett.
Sokan beszélnek most a nemzeti oldalon önfeladásról, gyávaságról, de egy nagyon fontos szempontot nem érdemes kihagyni a számításainkból, mégpedig az anyaország magyarságpolitikájának teljes hiányát.
Trianon után köztudott, hogy a magyarság egyként üvöltötte két évtizeden át a világba, hogy "Nem, nem soha!". A világháború utáni, hatalmas lelki, nemzeti-öntudati károkat okozó kommunizmus gyakorlatilag elfelejtette velünk hazánk megcsonkítását, ráadásul a módszerváltás óta egy pillanatig sem volt olyan kormányunk, amelyet őszintén érdekelte volna a határon túlra szakadt nemzettestvéreink sorsának alakulása. Jelenleg Martonyival az élen arról szól a magyar külpolitika, hogy elmegyünk ide-oda és bólogatunk, hogy minden szép, és jó, mi nem kérünk semmit, de minden kérést azonnal és gondolkodás nélkül teljesítünk.
Hasonló eset volt a Sólyom László nevű töketlen, semmirekellő hulladék leszereplése a Mária Valéria hídon, amikor a pofátlan szlotákok visszaküldték a határ (még) magyar oldalára. Egy normális köztársasági elnök gond nélkül megtehette volna, hogy besétál az őt visszatartani szándékozó hatóságiak közé, mondván, hogy neki joga van átmenni magyar testvéreihez. Mit tettek volna a tótok? Leteperik, és bilincsbe verve elvezetik? Nem hinném. Ennyin múlt volna az, hogy egy hatalmas magyar pofára esésből még ennél is nagyobb szlovák pofára esés legyen.
Az anyaország - bár néha tesz nagyon halk, és erőtlen utalásokat rá - gyakorlatilag nem támogatja az autonómiát, nem tesz érte semmit. A határon túli nemzettestvéreink - ahogy Budaházy György szokta mondani rádióműsorában - túszok az idegen országok kezében ahelyett, hogy előretolt frontok lennének Magyarország számára.
Gondoljunk hát bele a felvidéki - és persze az erdélyi, kárpátaljai, délvidéki stb. - magyarság lelki állapotába. Jelenlegi országukban megvetett, gyűlölt kisebbség, régi hazájukban pedig senkik. Olyan, mintha egy gyereket erőszakkal elszakítanának szüleitől, és betennének egy intézetbe. A gyerek joggal várhatná, hogy szülei mindent megtesznek érte, hogy a család újra boldogan együtt lehessen, ehelyett viszont csak évente egy-két, teljesen személytelen hangvételű levelet kap tőlük, amelyben az áll, hogy viselkedjen jól, és tegye azt, amit ott mondanak neki. Nem nehéz elképzelni, hogy egy gyerek egy ilyen helyzetben mennyire törne meg lelkileg.
Emellett van két cselekvésképtelen, megalkuvó párt, amely közül választhatnak, ha saját érdekeiket is képviseltetni szeretnék a döntések meghozatala során. Magyarul egyedül maradtak, semmilyen külső segítségre nem számíthatnak. Ilyen helyzetben hamar elfásul az ember, és feladja a küzdelmet, még akkor is, amikor egy kisebb győzelemért csak annyit kéne tennie, hogy elmegy szavazni.
E három téma tanulsága egyaránt az, hogy a magyarság csak saját magára számíthat, és persze itt nem a felső vezetésre, a politikára gondolok. Onnan semmi jó nem jön, csak adók, meg kioktatás. Az önellátás, a szerves közösségek építése az egyetlen módszer fennmaradásunk érdekében. A pászkaevők hatalma ellen sajnos nehéz, és sokszor kockázatos durva módszerekkel harcolni. Az ember hamar megütheti a bokáját, ha tevőlegesen ellen mer szegülni, bár néha nincs más út. Ha viszont úgy teszünk a cionista háttérhatalom ellen, hogy egyszerűen hátat fordítunk neki, nem hallgatjuk meg hőbörgéseit, ostoba bölcsességeit és megmutatjuk nekik, hogy nélkülük is van élet, akkor tehetetlenségükben hamar félrenyelhetik a maceszgombócot.

Antikommunista-47

További részletek: http://kuruc.info/r/20/93328/#ixzz1oqT8g5P5