2012. február 2., csütörtök

194 ezer fővel csökkent a 2001-es népszámláláshoz képest a magyarok száma Erdélyben!

Megvan a gyümölcse a mindenkori román kormányok, magyarellenes, diszkriminatív tevékenységeinek, sikerült elüldözni, asszimilálni több százezer magyart 20év leforgása alatt.

1 millió 238 ezer magyar él Romániában, a magyarság az ország lakosságának 6,5 százalékát teszi ki - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.

A tavalyi népszámlálás most közzétett első részleges eredményei szerint Romániában a magyarság képezi továbbra is a legnagyobb nemzeti kisebbségi közösséget.

Abszolút értékben a romániai magyarok száma csaknem 194 ezer fővel csökkent a 2001-es népszámláláshoz képest, számarányuk azonban lényegesen nem változott, hiszen akkor 6,6 százalék volt a magyarság aránya.

Románia lakossága a korábbi több mint 21 millió főhöz képest most már alig éri el a 19 milliót; tíz év alatt 2,3 millió fővel fogyott a népesség.

1991ben még 1 713 900 volt a magyarok száma a romániai népszámlálás szerint, azóta szinte fél millióval lettünk kevesebben, ha ez így folytatódik úgy járunk mint az Indiánok Amerikába, szépen kihalunk, s az utolsó ezer erdélyi székely és magyar turisztikai látványosság lesz Székelyföldön egy rezervátumba.

(MTI nyomán magyarellenesseg.blogspot.com)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése