Ismét etnikai balhétól hangos az erdélyi magyar és romániai román sajtó, pontosabban attól borult ki a bili, hogy Csíkszeredában az U16-os hokicsapat tizenéves játékosai vizes törölközővel megseggrepacsizták román kollégájukat, aki rájuk szólt, hogy beszéljenek románul, hiszen ők is románok. Ebből lett a csetepaté és ismét hangos a román sajtó a diszkriminációtól és ismét harcba indulnak a “vérengző” székelyek ellen, hiszen a barbárok összeverték a többségi nemzet egy tagját.
Arról viszont nem szól a fáma, hogy a legény, névszerint Cosmin Marinescu, pontosan december elsején, a román örömünnepen szólt rá a társaira, hogy – fiúk, ROMÁN NEMZETI ÜNNEP VAN, BESZÉLJETEK ROMÁNUL, HISZEN TI IS AZOK VAGYTOK! – én a fiatalúr helyében örülnék, hogy ennyivel megúszta, vagy nagyon buta vagy túl nagy volt az önuralmuk a magyar fiúknak, pontosan egy olyan ünnepen lerománozni a székelyeket, akiktől elvették azt a földet, ahol mi már akkor itt voltunk, amikor többségi “testvéreink” kergették a gyapjasokat valahol a moldvai havasokban és próbáltak a bocskoros folklórhoz fantáziafelmenőket kitalálni, de akkor a dákó-római kontinuitás még csak álom sem volt. A székelyek több mint ezer éve őrzői a Kárpátok által körülvett Erdélynek és legyen bárki az úr, joga nincs ahhoz, hogy bárminek is nevezzen minket!
Antal Alfréd, Geréb István és Molnár Ákos, a három hokis fiatal, ezennel jelképpé váltak! Nem a gyűlölet és nem az etnikai konfliktusok jelképe, hanem azoké a fiatal székelyeké, akik egy csapatban játszanak a más nemzetiségűvel (nem is rosszul mellesleg), de ha arcon akarják törölni őket, akkor nem hagyják magukat! Mert a székely volt, van és mindig lesz, még akkoris amikor Kolozsvár központjában a géta-dák maradványokról lemossa a történelem esője a hazugságot és betemeti a feledés és remélhetőleg egy szép nagy bulldózer!
Fel a fejjel fiúk, ha arra hivatkoznak, hogy nem vagytok románok és nem képviselhetitek Romániát, akkor úgysem marad profi hokicsapata az országnak a magyarok-székelyek nélkül, mi visszük a prímet, mint minden másban! Ilyenkor persze a román sajtó kikürtöli telitorokkal, hogy bezzeg azok a szakadár magyarok, azok az autonomista, fasiszta, terrorista ésafenetudjamégmiiszta szökújok, verik a románokat. De hol van a sajtó akkor amikor a magyarokat verik? Hol vannak a habzószájú jogvédők, amikor a magyar papokat verik? Hol van a román államelnök, aki képes letagadni egy magyarverés etnikai jellegét? Hol vannak a nagyszájú publicisták, akik a békés együttélés mellett kardoskodnak és a nemzeti büszkeség alábbhagyásáról fosolnak, miközben március 15-én, Kolozsváron kiskorúakat rúgdosnak meg a magyar zászlóval a hónuk alatt?
A HotNews.ro román híroldalon azt írja az egyik román kommentelő : nemsokára bebukik az Európai Unió és akkor ki véd meg benneteket húsz millió nedves törülközőtől? Elsősorban abból a húsz millióból tíz százalék ha van olyan tökös, hogy kiálljon a székelyek ellen, másodsorban nincs az a bocskoros, aki Nimród népét megtörje!
A román szélsőjobbnak meg üzenem, hogy mostanában hideg van Székelyföldön, jó vastagon öltözzenek, ha tiltakozós – ordibálós, rendőrkordonos kiruccanásra van kedvük! Nem egyébért, de véd a hidegtől is és a supákolástól sem dagadnak meg annyira!
HAJRÁ FIÚK!
2011.december 14, Brünn, Csehország
Gálfalvi G. Zsolt - http://siculorum.wordpress.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése