Három fiatal keveredett konfliktusba egy nagyobb társasággal pénteken este Székelyudvarhely központjában. A fiatalembereket több mint tízen ütlegelték, egyikük orra eltört, bal karján izomszalag-szakadást szenvedett, valamint nyelve és ajka is elhasadt. Rendőrségre került az ügy, azonban attól tartanak, nem születik érdemleges döntés, így felvállalták, hogy a nyilvánosság elé viszik a történteket.
Hétfőn a helyi tanács rendkívüli ülésén is megvitatták az elöljárók az esetet, és eldöntötték, hogy támogatják a fiatalokat a jogi ügyintézésekben. Többek közt olyanok is elhangzottak az önkormányzati ülésen, hogy az ütlegelő személyeknek nem ez az első esetük, hogy konfliktust gerjesztettek. A három sértett személy azért vállalta fel a nyilvánosságot, hogy ne essen áldozatul más ártatlan állampolgár is.
Történetük: O. Dávid, Sz. Attila és N. Zsolt a Márton Áron téren beszélgettek november 25-én este, pár perccel 11 óra után, miközben arra lettek figyelmesek, hogy egy tőlük nem messze álldogáló csoport feléjük indul, majd lerohanja őket. Dávidot súlyosan bántalmazták, Attila kevesebb ütést kapott, míg Zsolttal nem foglalkoztak – mondták el a sértettek a hétfő délutánra összehívott rendkívüli tanácsülésen. Az önkormányzati képviselőket a polgármester mindössze a városi költségvetés apró módosítása miatt hívta össze, ám ebből nem csináltak nagy gondot, utólag a testület elfogadta a kiegészítő javaslatot. Inkább a bántalmazott fiatalok ügyére terelődött a figyelem.
Durván bántalmazták a három fiatalt
Az ülés elején Molnár Miklós, a Magyar Polgári Párt önkormányzati képviselője bemutatta azt a három személyt, akiket pénteken este megvertek, majd röviden felvázolta történetüket. Ezután O. Dávid, a verekedés fő áldozata részletesen is beszámolt az esetről. Elmondása szerint a csoport négy tagja is ütlegelni kezdte őt, másik két társát pedig enyhébben bántalmazták. Leteperték a földre, ahol kézzel-lábbal sújtották az ütések, vérbe borult az arca.

Még a rendőri jelenlét sem tántorította el a bántalmazókat, hogy fenyegetések közt tovább ütlegeljék a sértetteket. Azt mondják a fiatalok, hogy még az egyik tisztet is félrelökték, hogy kellő közelbe férhessenek hozzájuk. Csak a szülők és több barát érkezése után csillapodtak le a kedélyek, majd Dávidot rendőri kíséretben átvitték a városi kórház sürgősségi osztályára. Ezt követően a feljelentést is megtehették a sértettek. Mint utólag kiderült, O. Dávid súlyos sérüléseket szenvedett.
Megvesztegették volna

O. Dávid a tanácsülésen azt is elmondta, hogy az eset előtt nem volt nagyobb konfliktusa a bántalmazókkal. Habár volt már példa olyanra, hogy az utcán sétálva utána kiabáltak, tettek sértő megjegyzéseket rájuk, de péntek estig tettlegességig nem fajult a dolog. Állítólag azóta már telefonon zaklatják a bántalmazók, többféle módszerrel is próbálták rábírni, hogy vonja vissza a feljelentést: előbb megfenyegették, majd bocsánatot kértek, és végül már pénzt is ajánlottak. Azonban semmi sem tántorította el őt és társait, hogy nyilvánosságra vigyék az ügyet. Megkeresték a Magyar Polgári Párt tanácsosait, akik az önkormányzati ülés elé vitték az esetet.
A tanács kiáll a fiatalok mellett
Több tanácsos is felszólalt a hétfő délutánra összehívott ülésen. Mindannyian egyetértettek abban, hogy Székelyudvarhely önkormányzata fel kell vállalja a fiatalok támogatását, azonban a gondolatmenetek különböztek. Míg az MPP drasztikus változást akar, addig az RMDSZ-frakció meghallgatná a másik fél (a rendőrség) véleményét is, ugyanis a fiatalok elmondása alapján semmilyen biztonságot nem kaptak, miután bementek az intézmény ajtóján.
Több javaslat is megfogalmazódott, és már azon kezdtek vitatkozni a felek, melyiket fogadják el. A polgáriak kitartottak amellett, hogy az általuk megfogalmazott nyilatkozatot írják alá az önkormányzat tagjai, amelyben belső kivizsgálásra kérik a rendőrséget, amiért nem nyújtottak kellő biztonságot a sértetteknek. Az RMDSZ javasolta, hogy egy újabb rendkívüli ülést hívjanak össze mihamarabb.
Vita közben Balázs Árpád polgári tanácsos felháborodva ugrott fel, kérvén, hogy lépjen már valamit az önkormányzat a városban zajló aljas ügyek ellen, ne nézzék tétlenül az alvilág működését. „Nemrég tudtam meg, hogy a fiam azért kellett elköltözzön a városból, mert megfenyegették, a torkához szorították a kést. Legyen vége ezeknek!” – fakadt ki a tanácsos. Végül kedden délre újabb tanácsülést hívtak össze az ügy kapcsán.
Gheorghe Filip a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője elmondta, hogy még tart a nyomozás, hétfőn reggel három feljelentést tettek az elkövetőkkel szemben a székelyudvarhelyi rendőrségen, ami alapján hét gyanúsítottat büntethetnek meg.
O. Dávid elmondta, kiáll a jogaiért, nem vonja vissza a feljelentést. Az egyetemista fiú nem tudja elfogadni, hogy Udvarhelyen ilyenek történhetnek, és ezt a város megengedi. Társai is támogatják, mindannyian kiállnak mellette. A keddi rendkívüli tanácsülésre meghívták a székelyudvarhelyi rendőrség vezetőjét és Hargita megye prefektusát.
A Magyar Polgári Párt által megfogalmazott nyilatkozat
Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzata felháborodással és megütközéssel értesült a november 25-én, pénteken este a városközpontban történt eseményekről, amikor három udvarhelyi fiatalt bántalmazott egy randalírozó csoport. Mi több, felháborítónak tartjuk azt a tényt is, hogy a rendfenntartó szervek nem nyújtottak kellő védelmet a fiataloknak, amikor azok jelentkeztek a rendőrségen, hogy bűnügyi feljelentést fogalmazzanak meg. Nem tartjuk elfogadhatónak azt a tényt, hogy már nem csak az utcán, de a rendőrség épületén belül is fenyegethessék Székelyudvarhely békés polgárait, akik éppen azért fordultak a rendfenntartó szervekhez, hogy az őket ért sérelem jogorvoslása érdekében a törvény szerint járjanak el. Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint Székelyudvarhely első számú közképviseleti testülete, szolidaritást vállal a bántalmazott fiatalokkal, és felkéri a székelyudvarhelyi rendőrséget, hogy haladéktalanul széleskörű és teljes kivizsgálást végezzen ebben az ügyben, a fejleményekről pedig tájékoztassa.
Székelyudvarhely, 2011. november 28.
(Székelyhon nyomán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése